Újra hódít a rózsadombi paktum legendája
Valódi rendszerváltást követel a Kossuth téri tüntetők radikális része. A megmozdulások folyományaként újra előkerült egy már majdnem elfelejtett szóbeszéd a rózsadombi „hazaárulókról és nemzetvesztőkről”.
A 20 pontból álló paktum szövege szerint egy budai villában 1991. március 15-én „titkos tárgyaláson vett részt a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat egyik képviselője, a magyar katolikus egyház és az izraelita hitközség egy-egy megbízottja, valamint öt magyar politikai vezető, akik ma is pozíciókat töltenek be”. Ők írták alá „az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk”. A paktum többek között állítólag olyan pontokat tartalmazott, mint a volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése, a volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlásoktól, a megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon, az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe vagy az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében. (A paktum teljes szövege elolvasható az Urbanlegends.hu oldalon)
A 20 pont a kilencvenes évek közepe óta - a különböző szélsőjobbos portálokon kívül – a nagypolitikában is többször felbukkant – írja az Urbanlegends.hu oldal. A paktumról Jeszenszky Géza egykori külügyminsizter – még 1996-ban – a parlamentben is szót ejtett, akkor Homoki János FKGP-képviselő felszólalására reagálva elmondta: „eddig én csak FMR röplapokon hallottam vagy láttam, olvastam és talán suttogó propagandában, hogy itt a rendszerváltozás során lett volna egy úgynevezett ’rózsadombi paktum’. Szeretném itt is leszögezni - aki tanú is voltam -, hogy semmiféle ilyen paktum nincsen”.
Téma volt a paktum az Új nemzedék 2005-ös kőszegi tanácskozásán is. A rózsadombi paktumtól a Taxisblokádig címet viselő előadáson Szűrös Mátyás elmondta: a szöveg kitaláció. Az országgyűlés egykori elnöke cáfolta, hogy a térség átalakulását a nagyhatalmak titkosszolgálatai irányították volna, ugyanakkor megjegyezte, Magyarország az egyetlen szocialista állam volt, ahol az akkori elit részt vett a változásokban. Állításához Csintalan Sándor is csatlakozott, aki szerint az egész nem több népi kitalációnál. Szűrös szerint ennek ellenére mind a KGB, mind a CIA „kézben tartotta a szálakat”.
„Én rózsadombi és egyéb titkos megállapodásokról nem tudok. Azt viszont nem zárom ki, hogy valamiféle paktum köttetett nemzetközi szinten, így menthette át a diktatúra MSZMP-s és KISZ-es vezető rétege hatalmát a nyolcvanas évek második felében, előbb a gazdaságba és a tömegtájékoztatásba, 1994-ben a kormányzati hatalomba – nyilatkozta 2005 decemberében Lezsák Sándor a Magyar Nemzetnek. Dávid Ibolya egy 2004-es tévéműsorban nézői felvetésre reagálva elmondta: a mendemondákról hallott, de Antall József miniszterelnök a leghatározottabban cáfolta azokat.
A rózsadombi paktum egyik hirdetője a nagypolitika színpadáról Grespik László volt, aki egy 2002-es gyöngyösi MIÉP-es kampányrendezvényen idézte a pontokat. Grespik azonban hozzátette: a paktum tartalmát annak lejegyzőjétől idézi, felelősséget nem vállal érte, de aki ezt akkor leírta, „irtózatos tehetségű jós volt, mert mindez megvalósult”.
A szövegről az Urbanlegends.hu legendavadászai megkérdezték Ablonczy Balázs történészt is, aki szerint nincs olyan történészkutató, aki komolyan tudna venni egy olyan szöveget, melynek például egyik pontja azt tartalmazza: “a románok, szlovákok és a jugoszlávok felé csak barátságos nyilatkozatok tehetők”.
Magyarországon mindig is kedveltek voltak a kisnemzetek kiszolgáltatottságát bemutató összeesküvés-elméletek – mutatott rá Lakatos László szociológus, az összeesküvés-elméletek kutatója egy 2004-es interjújában. A rádióbeszélgetés során, melyben a rózsadombi paktum is szóba jött, Lakatos megjegyezte: az emberek többsége azért szereti az ilyen típusú elméleteket, mert egyrészt igazolva látja bennük saját előítéleteit, félelmeit, másrészt beavatottnak érezheti magát.
A teljes cikket elolvashatja az Urbanlegends.hu oldalon.