Nyilatkozat: a teljes politikai elit megbukott
A magyar demokratikus intézményrendszer megújítására hív fel nyilatkozatában 50 értelmiségi, köztük jobb-és baloldali személyiségek egyaránt. Bírálják a "határtalanul cinikus" kormányfőt és a népi ellenállásra felhívó ellenzéki vezetőt is. A kormányváltást kevésnek tartják, felvetik a teljes magyar politikai elit alkalmatlanságát.
"Olyan kormányra és ellenzékre van szükség, amely a hatalom elszámoltathatóságán és nem pedig titkosításán fáradozik. Olyan törvényekre van szükség, amelyek az állampolgári részvétel kiteljesítésével képesek megújítani a magyar demokráciát. Olyan politikusokra van szükség, akik a demokratikus jogállam írott és íratlan szabályait előbbre valónak tartják csoportérdekeiknél"- többek között erre hívja fel a figyelmet felhívásában 50 értelmiségi.
Az aláírók között bal-és jobboldali személyiségek egyaránt képviseltetik magukat, az aláírók között van Czakó Gábor író, Csikós Attila író, Csillag Gábor kultúrantropológus, Elek István közíró, Orosz István, a Beszélő alapító nyomdásza, Pokol Béla egyetemi tanár, Schiffer András ügyvéd, Solymosi Frigyes akadémikus, Térey János író, Uj Péter újságíró.
Az aláírók szerint nem szabad belenyugodni abba, hogy a politika természetéhez hozzátartozik a hazugság. Majd hozzáteszik: elég volt a kölcsönös elrettentés politikájából, a legkisebb rossz hamis választási kényszereiből, lehet más a politika is!
Az aláírók megállapítják: "hosszú évek óta aggodalommal figyeljük, hogy a választási kampányok az ország sorsára vonatkozó politikai alternatívák mérlegelő vitája helyett ócska marketing-fogásokká silányulnak. Ez a folyamat önmagában is alkalmas arra, hogy a demokratikus intézményrendszer morális legitimitását aláássa".
Majd így folytatják: "a májusi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése és utóélete fordulópont a III. Köztársaság történetében. A kormányfő hónapokig titkolt vallomása felszínre hozta azt, amit eddig is sejthettünk: a Köztársaság intézményrendszere morálisan meggyengült. Ahol tudatosan hamis alternatívákat és álproblémákat kínálnak fel a választóknak, ott a politika eredeti értelme semmisül meg.
A miniszterelnök nem őszinte volt: határtalan cinizmusa példa nélküli kihívás elé állította a demokratikus politikai közösséget összetartó bizalmi szövedéket. A kimondott szavaknak súlyuk van: akkor is, ha egy miniszterelnök a magyar nép választott képviselői előtt nyíltan bevallja, hogy a magyar polgárokat megfosztotta a valós döntési helyzettől és akkor is, ha egy ellenzéki vezető népi ellenállásról beszél. Ha egy politikus nem ismeri fel szavai következményeit, nincsen helye felelős pozícióban.
Az elmúlt tizenhat év hazugságai, az ellenzék hamis ígéretei nem nyújthatnak menlevelet a kormányfőnek, legfeljebb a teljes magyar politikai elit felelőtlenségét és alkalmatlanságát bizonyíthatják. A kormányzati hazugság és az utcai erőszak, a jogállam elleni fellépések egyaránt igazolhatatlanok. A magyar demokrácia rendszerszintű problémáit egy kormányváltás önmagában nem oldja meg." - áll a nyilatkozatban.