2006. augusztus. 30. 12:21 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 30. 12:22 Itthon

Lemondott az MDF alelnöke

Lemondott országos párttisztségeiről Szőke László, az MDF alelnöke.

Lemondott országos párttisztségeiről Szőke László, az MDF alelnöke. Ezt maga az MDF-es politikus közölte.

Szőke László, akit az MTI a Magyar Nemzet információja alapján keresett meg, lemondását azzal indokolta, hogy az országgyűlési választások első fordulója óta olyan döntéseket hozott az MDF elnöksége, amelyek saját értékrendjének nem felelnek meg.

A politikus közölte: múlt hét csütörtökön, az országos elnökség ülésén jelentette be, hogy lemond alelnöki posztjáról, majd szombaton az országos választmány előtt lemondott országos elnökségi és választmányi tagságáról.

Szőke László elmondta, hogy ezentúl az MDF XI. kerületi szervezetében kíván tevékenykedni, ahol a 15-ös választókerületben indul képviselő-jelöltként az önkormányzati választáson.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.