2006. augusztus. 24. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 24. 14:11 Itthon

Vadkender ültetvényt foglaltak le az erdőben

Vadkender ültetvényt találtak a rendőrök Nógrád megyében; az ügyben négy férfi ellen indítottak eljárást.

A Pásztó és Mátraszőlős közötti erdőben 67 tő, három-négy méter magas vadkendert találtak a gondozott, locsolt, kikarózott ültetvényben - mondta Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ültetvény tulajdonosa, a 28 éves pásztói Cs. Péter önként jelentkezett a rendőrségen, miután megtudta, hogy a vadkendert lefoglalták. Részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy a magokat Ausztriából szerezte be, és ültette el az erdőben, majd gondozta a növényeket.

A nyomozók szerdán további három férfit fogtak el, és hallgattak ki gyanúsítottként visszaélés kábítószerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Azt még vizsgálják, hogy ők is részt vettek-e a termesztésben, vagy csak fogyasztották a kábítószert - tette hozzá a szóvivő.
 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.