© vizimentok.hu

„Egy átlagosnak induló napon hirtelen kitör a pánik, amikor egy kéttonnás bika kezdi kergetni az embereket a tengerparton. Mitch (David Hasselhoff) egy lasszóval elkapja a bikát, és visszaviszi a tulajdonosának” – sokak számára ismerős lehet a jelenet.

A vízimentőket világszerte népszerűvé tevő Baywatch sorozat egyik részének rövid tartalma azonban köszönő viszonyban sincs a magyar vízpartok valóságával (valószínűleg az amerikai "bícsekével" sem).

Legalábbis Bagyó Sándor, a Vízimentők Balatoni Szakszolgálatának vezetője sem fékezett meg még táguló orrlikú bikát, pedig tizennyolc éve a szakmában van. Igaz, az amerikai, sós vízben edződött kollégák körülményei nem csak ebben térnek el a hazai viszonyoktól.

„1999-ben alakultunk, de – bár közszolgálatot látunk el – állami normatív támogatást nem kapunk” – foglalja össze lakonikusan az egyik legerősebb civil szervezet anyagi helyzetét Bagyó a Sziget fesztivál utolsó délutánján, egy Dunán ringatózó mentőhajóban. Az áradás miatt a vízállás magas, a folyó hideg, így idén nem kellett túl sok szigetelőt kiparancsolni a fürdőzésre egyébként is alkalmatlan Dunából. „Persze az elmúlt években volt már olyan, hogy ugyanazon a partszakaszon gyors egymásutánban végezték kisebb-nagyobb dolgukat, mostak fogat és szerették egymást a fiatalok” – idézi fel a korábbi „kell egy hét együttlét” emlékezetesebb pillanatait Bagyó és sokat próbált munkatársa, „Törpe”, polgári nevén Káldos György, aki Európa-bajnok motorcsónak-vezető. A fesztivált 5 éve biztosítják, azóta egy ember halt „csak” meg, de ő is a mentés után három nappal, a kórházban - szervezetében jelentős mennyiségű kábítószer bomlástermékét mutatták ki.

A Sziget közönsége nem problémás, értenek a szóból, főként úgy, hogy a szolgálatot teljesítő vízimentők nyelveket is beszélnek, ami a közszolgálatot ellátó magyarok többségére nem igaz. (Még ott sem, ahol az egy négyzetméterre jutó turisták száma messze meghaladja az ott jelenlévő egyéb élőlényekét.) „Van egy kemény mag a vízimentők között, amelyik évek óta visszajár, komolyan gondolja, sőt van 3-4 olyan ember, akiket utódomnak is el tudok képzelni” – magyarázza a szolgálatot létrehozó, Svájcban nevelkedett Bagyó. Figyelem, akik csak nap érlelte formás idomokat és acélos izomzatot keresnek, hamar továbbállnak a tanfolyamokról.

Eszköztár

Az egyesület tulajdonában lévő mentőhajók speciálisan életmentésre épített (műanyag testű, gumi szélű) gyorsjáratú, viharálló, 6-6,5 méteres 100-115 lóerős motorral ellátott eszközök. A mentőhajók 24 órás szolgálatot teljesítenek. Mindegyiken egy magasan képzett hajóvezető, valamint egy manchaft (hajóssegéd) teljesít szolgálatot. A felszereléshez hozzátartozik egy speciális ambu-táska, amelyben minden, az elsősegélynyújtáshoz, illetve az újraélesztéshez szükséges felszerelés megtalálható. Ezen kívül félautomata defibrillátorokkal is ellátták a hajókat. Élet-, eszköz-, strandi és mélyvízi mentés, valamint a búvárszolgálat tartozik a VBSZ tevékenységi körébe. (www.vizimentok.hu/)

© vizimentok.hu

Bagyó saját bevallása szerint idealista, de egy ma már 60 milliós költségvetésből működő szervezet életben tartásához ennél nyilvánvalóan többre van szükség. „Régóta lobbizok, hogy rendezzék a vízimentés törvényi hátterét, hiszen így lehetne átlátható, kiszámítható rendszerben működni” – magyarázza vehemensen. Mivel évente 200-250 ember életét mentik meg a Balatonon, és a kilencvenes évek közepén még évi ötven halálesetet mutató statisztika ma már tíznél kevesebb esetet regisztrál évente.

Az állam azonban továbbra sem vállal szerepet lubickoló polgárai védelmében. „Most épp egy 30-40 milliós hajót szeretnénk, ami reményeim szerint szponzorok segítségével meg is lesz” – így kerülnek képbe a támogatók, akik eleinte ugyan ódzkodnak, de idővel még büszkék is lesznek arra, hogy kiket támogatnak.

Persze ez esetben is kulcsszó a személyes kapcsolat, a jó „ajánlólevél” – teszi hozzá Bagyó. Nem mintha maga a tevékenység nem lenne az – mélázik a riporter. Ezen túl rendezvények biztosítását – mint például a Sziget – vállalják, hogy a működéshez szükséges pénzt előteremtsék. Egész évben 24 órás szolgálatot tartanak, bár télen nem tudnak állandó munkát kínálni senkinek. Nem tudnánk kigazdálkodni – szól a magyarázat, így Törpe például bútorokat készít télvíz idején.

Már ötven balatoni strandon van vízimentő, persze - néhány kivételtől eltekintve - az „egy ember-egy strand” elve érvényesül. „Mondanom sem kell, hogy egy vízimentő nem vízimentő, néha például elmegy a mosdóba, a strandoló pedig nem marad fegyelmezetten a parton erre az időre”– világít rá az ígéretesnek tűnő helyzet hátulütőjére. Az üzemeltetők havi 150 ezer forintot fizetnek az életmentőkért, ebből kapja a munkabérét, egyenruháját, és a szakszolgálatnak marad közel 20 százalék haszon. A parti fürdőző-kémlelés egyébként a szamárlétra legalsó foka, 2-3 év után innen lehet hajóra kerülni vagy diszpécsernek állni, esetleg a búvárkodást kipróbálni.

„Most az ötszázadik hullám körül tartok”– szól Bagyó a vízimentéssel csak érintőlegesen kapcsolatba kerülők számára bizarr összegzése. A búvárkodás, a vízbefulladt emberek megkeresése ugyan nem a vízimentők feladata, de „emberbaráti szeretetből és kegyeleti okokból” mégis csinálják. „Múlt héten két vízimentő fiatal esküvőjén voltam, amikor hívtak, hogy a MAHART egyik matróza rosszul lett, beleesett a Balatonba, meg kellett keresni. 50 perc, és már újra a lagziban voltunk”– meséli a legutóbbi esetet. "Tudom, kegyetlenül hangzik, de muszáj lelkileg valamilyen távolságot tartani ezekben a helyzetekben, különben nem tudnánk csinálni" – indokol Bagyó.

A műegyetemi tűzben életét vesztő tűzoltók tragédiája rávilágított, hogy nélkülözhetetlen eszközök hiányával küzdenek az életüket kockáztató mentők Magyarországon. A vízimentők munkáját is megkönnyíthetné például néhány hőkamera, hogy a sötétben, vízben lévő embereket meglássák, ne ússzanak el mellettük. Mentőtutajok is hasznosak lehetnének, a vízimentők hatékonyabban tudnának dolgozni, mint a mostani, evezős csónakokkal.

Bár egyre kevesebb áldozat van a magyar vizeken, furcsa esetek azért akadnak bőven. „Merre vagyok?” – szólt egy Balatonon eltévedt hajó kapitányának éjszakai segítségkérése néhány éve. Az sem ritka azonban, hogy a friss engedéllyel rendelkezők a hajózás legelemibb fogalmaival sincsenek tisztában. „Nem is tudják, milyen szerencsések, hogy élve megússzák a kis kalandjaikat” – utal Bagyó Sándor a hajót bérlők felelőtlenségére.

A pénz beszél?

„Nálunk nem hiszem, talán az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban” – mondják az ex-belügyminisztérium, ma Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sajtóosztályán arra a kérdésre, hogy náluk pályázhatnak-e a vízimentők fenntartásukat támogató állami pénzekre. Az IRM-ből az Egészségügyi Minisztériumba irányítanak, ahol szinte biztosra veszik, hogy nem ők az illetékesek a kérdésben. Végül a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány igazgatója Farkas György számol be témába vágó pályázatokról. A vízimentőket külön nem tudja kiemelni a kiírt pályázatok kapcsán, de elmondja, hogy a 60 speciális mentőnek egyesületnek idén is írtak ki pályázatot. Kezdeti, 400 milliós költségvetésük idén már csak 100 millió körül mozog (kiegészítve a 150 milliós törzsvagyonnal), csökken az állam erre fordított pénze. Hat év alatt 364 millió forintot osztottak szét. „Valóban indokolt lenne kiszámíthatóvá tenni a civil szervezetek számára éves költségvetésüket, de ezzel együtt is úgy gondolom, hogy csak pályázati úton dőlhet el, hogy kik kapnak támogatást, hiszen így nem néhány minisztériumi alkalmazott dönt személyes szimpátia alapján, hanem egy hozzáértő kuratórium” – magyarázza Farkas. A Nemzeti Civil Alapporgramtól talán kapunk idén még valami pénzt, de annak egy részét csak jövőre használhatjuk fel, idén összesen 600 ezer forinthoz jutottunk pályázat útján – összegzi a 2006-os év pályázati bevételeit Bagyó Sándor. A szervezet egyébként a már említett NCA-hoz, a Biztonságos Magyarországért Közalapítványhoz és a Balaton Fejlesztési tanácshoz tud pályázni.