2006. július. 12. 19:09
MTI
Utolsó frissítés: 2006. július. 12. 19:14
Itthon
A Fidesz szerint nem megoldás a konvergenciatanács
A Fidesz szerint a költségvetés problémáját nem oldja meg a konvergenciatanács, mert az kirakattestület - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Fidesz kommunikációs vezetője.
Szijjártó Péter - azzal kapcsolatban, hogy Brüsszel a kormány konvergencia programját átdolgozásra visszaküldte - úgy fogalmazott: "nem egy kirakattanács felállítása a megoldás, hiszen (...) nem felületkezelésre van szükség. A konvergenciatanács (...) nem tud a politikától, az éppen aktuális politikai hatalomtól független lenni, hiszen a felkérés, a kinevezés a miniszterelnök részéről érkezik".
Úgy vélekedett: a magyar gazdaság és a költségvetés mai helyzetében csak egy megoldás lehet, mégpedig az, hogy a jövőben meg kell akadályozni az ilyen helyzetek kialakulását.
A Fidesz kommunikációs vezetője közölte: Gyurcsány Ferenc a gazdasági állapottal "köszönő viszonyban sem lévő költségvetést" fogadtatott el, aminek eredményeképpen pénzügyi válság alakult ki, s ez magával hozta a forint gyengülését, a "kétségbeesett" megszorító intézkedéseket és adóemeléseket.
Szijjártó Péter kijelentette, intézményi garancia kell arra, hogy az ilyen helyzeteket a jövőben el lehessen kerülni. Ez az intézményi garancia pedig a költségvetési tanács - hangsúlyozta. A Fidesz továbbra is fenntartja javaslatát a költségvetési tanács felállítására. Hozzátette: kívánatos lenne, hogy e javaslatról a kormány legalább tárgyaljon.
A Orbán Viktor pártelnök idén márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kibővített elnökségi ülésén jelentette be, hogy az új kormányzati ciklusban költségvetési tanácsot kell felállítani annak érdekében, hogy a kormány, illetve a parlament reális, betartható költségvetést alkosson.
A Fidesz-elnök javaslata szerint a költségvetési tanács tagja lenne az Állami Számvevőszék elnöke, az MNB elnöke, illetve a köztársasági elnök által felkért közgazdász. A Fidesz a költségvetési tanács felállításáról szóló javaslatát júniusban nyújtotta be a parlamentnek, ám ezt a kormánytöbbség elutasította.

Gazdaság
MTI
2005. december. 02. 11:15
Itt az aktualizált konvergenciaprogram
Itthon
MTI
2006. július. 10. 18:00
SZDSZ: Járait és Vargát is a Konvergencia Tanácsba!
Gazdaság
MTI
2006. július. 10. 16:13
Sürget az idő, Konvergencia Tanácsot hoz létre a kormány
Hét nap
2005. november. 16. 00:00
MNB A KONVERGENCIÁRÓL
Itthon
2004. október. 21. 19:49
Gyurcsány: Magyarország ragaszkodik a konvergenciaprogramhoz
Gazdaság
MTI
2005. október. 31. 16:13
PSZÁF-tanulmány az euró-konvergencia kamatkockázatáról
Gazdaság
MTI
2005. november. 14. 15:00
MNB: csúszás a konvergencia-programhoz képest
Itthon
MTI
2006. július. 10. 16:36
A konvergencia volt a slágertéma
Gazdaság
2004. július. 13. 14:13