Állóháború Sólyom és a kormány között?
Az MSZP frakció megkérdőjelezi Horányi Miklós, a Szegedi Fellebviteli Bíróság főügyészének szakmai hitelességét, ezért nem hajlandó megszavazni őt Sólyom László köztársasági elnök javaslata ellenére legfőbb ügyésznek. A Fidesz a hvg.hu kérdésére nonszensznek nevezte a szocialisták hozzáállását.
Mint mondják, pártkötődődése sincs, azt leszámítva, hogy 1990-ig az MSZMP tagja volt. Horányi Miklós évtizedeken át a Legfelsőbb Bíróság büntetőbírája volt, innen került az ügyészségre, ahol 2003 óta vezető ügyészként tevékenykedik.
Répássy Róbert, a Fidesz frakció-igazgatója szerint az alkotmánynak sem megfelelő a helyzet, emellett pedig úgy tűnik, mintha a szocialisták meg szeretnék leckéztetni Sólyom Lászlót. „Ez példa nélküli állapot. Magyarországon 1990 óta van legfőbb ügyész, előbb Györgyi Kálmán, majd Polt Péter töltötte ki mandátumát. Elképzelhető, hogy tartós presztízsharc fog kialakulni a kormánypárt és az államfő között, aminek következményeképp számos esetben leszavazzák a parlamentben Sólyom László indítványait” – nyilatkozta a hvg.hu-nak Répássy Róbert.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese elképzelhetetlennek tart egy ilyen állóháborút az ország első embere és a kormány között. „Magyarországról beszélünk, nem egy politikai játszótérről. A köztársasági elnöknek nem az a feladata, hogy megakassza a parlament és a kormány munkáját, hanem, hogy a törvényességi kereteket felügyelje. A szocialista párt frakcióülésén a következő érvek miatt döntöttünk úgy, hogy nemmel szavazunk: az ügyészi poszt etikai és szakmai hitele megtépázott, amelyet nem lehet helyreállítani egy olyan emberrel, akinek főként bírósági múltja van, az ügyészségen csak néhány évet töltött, azt is szóvívői pozícióban”- mondta a hvg.hu- nak Mesterházy Attila.