Hirschler Richárd: Mit szólsz ahhoz, amit Sárközy Tamás írt a Népszabadságban: „Vannak történelmi pillanatok, forradalmi helyzetek, amikor valóban plebejus néptribunokra van szükség… Konszolidált körülmények között azonban ezek az emberek általában több kárt okoztak, mint hasznot”. És aztán hozzáteszi, hogy ne legyenek kétségeink, bizony, Orbánra célzott: „Magam is bámulva néztem 1989 nyarán egy szakállas, anarchistának tűnő fiatalembert, aki a szovjet hadsereg jelenlétében nálunk is beleordította a hatalom arcába, hogy a király meztelen”.

Bence György: Mindig érdeklődéssel figyelem Sárközy Tamás megnyilatkozásait. Élvezem nyers, cinizmusba hajló humorát. A cikket olvasva az jutott eszembe, hogy talán nem is tudja, de ugyanazt mondja , mint egy másik szakállas fiatalember, bizonyos Karl Marx 1848-ban. Marx oda nyilatkozozott, hogy a forradalom első napjaiban nagy szükség van olyan figurákra, mint Bakunyin, de aztán föl kell akasztatni őket.

H.R.: Csak ennyi?

B.Gy.: Na jó, nemcsak ez jutott eszembe. Felidéződtek a daliás idők. Nagyon informatív a cikknek ez a passzusa. Kiderül belőle, hogy sokan nemcsak azért nem állhatják Orbán Viktort, amit 1994, 1998 vagy 2002 után mondott és csinált, hanem azért sem, amit 1989-ben véghezvitt. Ezt jól tudják, akik a nyolcvanas években voltak szakállas fiatalemberek és szakállas bácsik. De a fiatalabb nemzedéknek fogalma sincs róla, hogy annak idején a radikális ellenzék hadban állt a reformer értelmiségiekkel és a „von Haus aus” antikommunistákkal is. Az előbbiek attól tartottak, hogy az ellenzék fellépése a keményvonalas kommunisták malmára hajtja a vizet, s ezzel kockára teszi a reformokat. A hajdani úri középosztály egymás közti antikommunistái meg nehezen tudták elviselni, hogy mindenféle kétes (komcsi, marxista, zsidó) hátterű alakok és – finoman szólva – „plebejus” elemek antikommunistábbak mernek lenni, mint ők.

H.R.: Ez a dicső múlt, de az már a jelen, hogy a fideszesek, élükön Orbánnal – mint Sárközy cikke felidézi – a „bankárkormánnyal” a „plebejus érzületű” politikai kormányt állítják szembe, és olyanokat beszélnek, hogy a "villamosvezető villamost vezet, nem péküzemet, a tanár tanít, és nem fogat húz, az üzletember pedig üzletel, és nem országot próbál irányítani". Ezt csak joggal teszi szóvá Sárközy Tamás?

B.Gy.: A dicső múltat is joggal teszi szóvá. Nekik is volt bizonyos igazságuk. A reformereknek meg a keresztény nemzeti uraknak. De ha kevésbé acsarkodtak volna, akkor ma nem itt tartanánk. A fideszesek például nem mondanának olyasmit, amit – talán, remélem – maguk sem gondolnak komolyan.

H.R.: Hogy üzletember ne kormányozzon?

B.Gy.: Igen. Nem vagyunk 1989-ben. Ma már nem a zongoraművészek és az élsportolók között kell keresni a politikai vezetőket. A politikát hivatásos politikusok csinálják. De abban önmagában nincs semmi rossz, ha egy üzletember átvált a politikára. Feltéve, hogy a kétféle szerep között nincs összeférhetetlenséget okozó, megengedhetetlen érdekkonfliktus. .

H.R.: Belefutottunk a „blind trustba”. Amit oly sokszor emlegettél, hogy a miniszterelnök adja el a vállalatait, és a pénzt tegye olyan befektetési alapba, amelynek működésére semmiféle befolyása sincs. Unos-untalan emlegeted, de Gyurcsány a füle botját sem mozgatja.

B.Gy.: Pedig van nekem más patronom is: tavaly augusztusban, Cherie Blair miniszterelnökné éppen esedékes botránya kapcsán a brit Ministerial Code-ot idéztük a Metazinon. „A miniszterekre vonatkozó magatartási szabályok és az esetükben követendő eljárási irányelvek kódexe” – szép hosszú címe van – előírja, hogy a miniszterek, házas- vagy élettársuk, valamint kiskorú gyermekeik gazdasági érdekeltségeit nyilvántartásba kell venni. Abban az esetben, „ha megengedhető, hogy a miniszter és hozzátartozói megtartsanak valamilyen gazdasági érdekeltséget”, a szóban forgó érdekeltségről pontosan tájékoztatni kell a kabinet többi tagját, mert az illető miniszternek nem szabad részt vennie olyan ügyek tárgyalásában és olyan döntések meghozatalában, amelyek gazdasági érdekeltségeit érinthetik.

Bár a Miniszteri Kódexben nincs kimondva, de abból a kitételből, hogy „ha megengedhető...” levonható az a következtetés, hogy vannak olyan esetek, amikor nem megengedhető, hogy a miniszter fenntartson bizonyos gazdasági érdekeltségeket. Másfelől a szabályozásnak nem az a célja, hogy „megnehezítse a miniszteri tisztség betöltését olyan személyeknek, akik széleskörű tapasztalatokat szereztek az ipar, a szabad foglalkozások vagy az élet bármely más területén, hanem az, hogy minden szükséges lépés megtétessék a tényleges érdek-összeférhetetlenség és az összeférhetetlenség látszatának elkerülésére”.Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy előírni könnyű, megvalósítani nehéz. Angliában is.