2006. január. 07. 13:17 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 07. 13:00 Itthon

Sárközy radikálisan átalakítaná a tárcák feladat- és hatásköreit

Radikálisan átalakítaná a minisztériumok feladat- és hatásköreit, némileg csökkentené számukat Sárközy Tamás közigazgatási reformért felelős kormánybiztos - írta szombati számában a Magyar Hírlap.

A kormánybiztos által decemberben elkészített tervezet szerint a jelenlegi 14-ről 10-re, vagy 12-re csökkenne a tárcák száma, ennél lényegesen jelentősebb azonban a szerkezeti átalakítás, amely még az olyan klasszikus minisztériumokat is érintené, mint például a pénzügy, a belügy, vagy az igazságügy. 

Az "egyelőre nem nyilvános" javaslat szerint a jelenlegi Belügyminisztérium egyik része, az önkormányzati  ügyek egy területfejlesztési minisztériumban önállósulnának, míg a rendészeti terület az igazságüggyel közösen alkotna egy új, igazságügyi, közbiztonsági tárcát - közölte a Magyar Hírlap. 

A pénzügyi tárca jelentős profiltisztításon esne át, a jövőben kizárólag csak a költségvetéssel és az államkincstárral foglalkozna. A Pénzügyminisztérium napi ügyeinek egy része egy infrastrukturális minisztériumhoz kerülne. A vállalkozás- és beruházásösztönzés az uniós pénzek - jelenleg tárca nélküli miniszter által felügyelt - kezelésével együtt a gazdaságfejlesztési minisztériumhoz kerülne, csakúgy, mint a jelenlegi foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi, illetve az informatikai tárcához tartozó feladatkörök.

A földművelésügyi tárcától a létrehozandó területfejlesztési minisztériumhoz helyeznék át a vidékfejlesztést. A jelenlegi Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumnál csak a szociális és esélyegyenlőséggel kapcsolatos feladatok maradnának meg, az ifjúságpolitika a többi tárca hatáskörébe kerülne. A kultúra és az oktatás pedig ismét egyetlen minisztériumban egyesülne.

A Magyar Hírlap ismertetése szerint Sárközy Tamás javaslatában megmaradt a környezetvédelmi, az egészségügyi, a honvédelmi és a külügyi tárca.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.