2006. május. 10. 14:00 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 10. 14:03 Itthon

Zongor: az önkormányzatokon nem lehet spórolni

Tévútnak tűnik az önkormányzati szférán takarékoskodni – mondta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára.

– Kormányról kormányra haladva lehet kimutatni, hogy mennyivel kevesebb pénzt kapott az önkormányzati szféra – véli Zongor Gábor.

A TÖOSZ főtitkára Gábor szerint "inkább egy állami támogatási hiány van, egy hiányos ( ), működési gondokkal küzdő szférából megtakarítani, az kizárt dolog". Ráadásul mindenfajta közigazgatási átalakítás pénzbe kerül. "Én úgy vélem, hogy azok a nagy számok, amik itt elhangzanak, azok nem tudják érinteni az önkormányzati szférát, mert ez nem hozhatja meg azt az eredményt, amire az egyensúly dolgában szükség van" – hangsúlyozta Zongor.

Az önkormányzati képviselők létszámának csökkentéséről szóló hírekkel kapcsolatban elmondta, hogy a TÖOSZ szerint a parlamentnek kell először példát mutatnia. A nagyvárosokról, illetve a megyei önkormányzatokról szólva kiemelte: "nem biztos, hogy kell annyi képviselő, mint most". A kistelepülésekkel kapcsolatban pedig annak a véleményének adott hangot, hogy "ahogy megyünk lefelé a létszám dolgában, ott a csökkentés mértékét is csökkenteni kell".

Szerinte nem a helyhatóságok számát kellene csökkenteni, hiszen ezzel nem változik meg az alapprobléma. "Attól, hogy megszüntetem a képviselő-testületet, a polgármestert, attól még egy településnek a problémái megmaradnak", inkább a feladatok, hatáskörök dolgában kellene rendet tenni. „Ne adjak olyan feladatot a településnek, amelyet nem tud ellátni, ha viszont államként adok feladatot az önkormányzatnak, önkormányzati közösségnek, akkor annak az ellátásához szükséges forrást is tegyem mellé". Szerinte viszont "a hatósági, közigazgatási munkát lehet központosítani, sőt kell is".

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.