2006. április. 14. 15:07 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 14. 15:01 Itthon

Hulladékfeldolgozót avattak Bodrogkeresztúron

Hatvanhat abaúji és zempléni önkormányzat összefogásával félmilliárd forintból építési, bontási hulladék feldolgozására alkalmas üzem épült Bodrogkeresztúron, a létesítményt pénteken adták át.

A már meglévő, regionális települési szilárdhulladék-lerakó területén felépült üzem évente 50 ezer tonna építési és bontási hulladékot, betont, aszfaltot, üveget dolgozhat fel, az így nyert anyagot út- és gátépítésekre lehet használni - mondta Lengyel Attila, a Zempléni Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Kft. főmérnöke.

Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára arról szólt, hogy a környezetvédelem és infrastruktúra operatív programja (KIOP) keretében, pályázaton nyert pénzből valósult meg a csaknem 500 millió forint értékű beruházás. Az összeg háromnegyedét az Európai Unió, 20 százalékát a központi költségvetés biztosította, a települési önkormányzatoknak csupán a fennmaradó 5 százalékot kellett állniuk. Az államtitkár azt is elmondta: a második Nemzeti Fejlesztési Tervben 10 milliárd forint szerepel ilyen projektre, ezzel összességében mintegy 150-160 település oldhatja meg bontási hulladékának elhelyezését, feldolgozását.

Az országban jelenleg egyedülálló üzem zárt rendszerű, a legkorszerűbb technológiával épült, segítségével teljes egészében megoldódhatnak a térség ilyen típusú hulladékának elhelyezési, feldolgozási gondjai. A projekt része annak a középtávú fejlesztési koncepciónak, amely a zempléni régió és a világörökség részeként nyilvántartott Tokaj-hegyaljai borvidék települései komplex hulladékgazdálkodási rendszerének teljes kiépítését célozza meg.

Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.