2006. március. 24. 09:33 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 24. 09:33 Itthon

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit.

A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul, ekkor nyerjük vissza a márciusban "elveszett" egy órát. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajár-robbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítását lehet elérni.

Az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai 1986-ban. 2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.

Egy néhány évvel ezelőtt végzett magyarországi felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos-energiájának megfelelő, csaknem 200 gigawatt villamos-áramot lehet országos szinten megtakarítani.

Az órák igazításával nem változik a MÁV menetrendje, de az átállás éjszakáján a nemzetközi vonatok közül a Dacia- és a Beograd-expressz egy órás késéssel közlekedik majd - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága pénteken.

Az óraátállítás miatt a kettő és három óra között induló személyvonatokat az állomásokról legkorábban hajnali három órakor - késve - indítják.

Ez idő tájt Kavalecz Imre tájékoztatása szerint egyébként csupán két belföldi személyvonat közlekedik: az egyik Füzesabonyból Budapestre, a másik vonat Dombrádról Herminatanyára indul.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.