Az intézkedés támogatói a hosszabb nap előnyeinek kihasználását, a közlekedés biztonságának fokozódását remélték, mivel az autósok sokáig nappali fényben vezethetnek. Pozitív hatása volt a nyári időszámítás bevezetésének a turizmusra is: a hosszú, világos esték lehetővé tették az üdülés napjainak optimális kihasználását.

A bírálók nyomban arra hivatkoztak, hogy a ráfordítás és a haszon nincs egymással még köszönő viszonyban sem.

Az 1973-as olajválságot követő években Európa-szerte különféle átállási rendszerek léteztek, majd az évek során összesen 108 országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai is.

1998-ban már az Európai Unió összehangolta a tagállamok átállását a nyári időszámításra, majd 2001-ben további öt évvel meghosszabbították a szabályozást, amely szerint a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján közép-európai idő szerint 2 órakor kezdődik és október utolsó vasárnapján 3 órakor végződik.