2005. november. 29. 15:59 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 29. 16:06 Itthon

Riadó a debreceni polgármesteri hivatalban

Pokolgépes robbantással fenyegették meg kedden délben a debreceni polgármesteri hivatalt - közölte a debreceni városi rendőrkapitányság sajtóreferense.

Kiss Katalin rendőr százados tájékoztatása szerint a fenyegetés egy nappal azt követően történt, hogy éppen az ilyen esetek megelőzése érdekében együttműködési megállapodást kötött egymással a Debreceni Egyetem és a rendőrség.

Az aláírás alkalmával Sóvágó Sándor rendőr alezredes, megbízott városi kapitány azt mondta: az egyetem mellett a polgármesteri hivatalok és a különböző pénzintézetek a legtöbbször bombával fenyegetett intézmények.

Ezúttal a polgármesteri hivatal Kálvin téri épületéből mintegy kétezer embert kellett kiküldeni, akik mintegy 2,5 órán át a bombakutatás idejéig várakoztak az utcán.

Kiss Katalin szerint az idén már ez volt a 35. közveszéllyel fenyegetés - bombariadó - Debrecenben, ugyanakkor közölte azt is, hogy legutóbb, a múlt hét pénteken, amikor az Országos Mentőszolgálat debreceni mentőállomását fenyegették meg, a második telefonhíváskor sikerült elfogni az elkövetőt.

A rendőrségi sajtóreferens tájékoztatása szerint a köznyugalom megzavarására alkalmas közveszéllyel fenyegetés két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.