2005. november. 08. 09:57 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 08. 10:01 Itthon

Rogán szerint a választási vereség sem lenne tragédia

Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke egy kedden megjelent lapinterjúban kifejtette, pártja számára a választási vereség sem lenne tragédia.

"Orbán Viktor fiatal ember, a politikában még komoly jövője van, ezt illetően még egy választási vereség sem lenne tragédia. De nem vállaltam volna a kampányfőnökséget, ha nem hinnék benne, hogy győzünk, és hogy a Fidesz elnöke jobb miniszterelnök tud lenni, mint Gyurcsány Ferenc" - válaszolta a fideszes politikus a Magyar Hírlapnak adott interjúban arra a kérdésre, hogy a Fidesz elnöke túlélhet-e még egy választási vereséget.

Rogán Antal szerint a kampány során hasznosítják korábbi tapasztalataikat, s azt is meg kell tanulniuk, hogy "bár a Fidesz egy nemzeti értékeket hangsúlyosan vállaló politikai erő, ezeket az értékeket sem formailag, sem szimbólumaiban, sem retorikájában nem lehet kisajátítani".

A Fidesz kampányfőnöke kiállt Kövér László választmányi elnök mellett, mert szerinte "az emberek akkor tudnak dönteni egyik vagy másik párt mellett, ha a teljes spektrumát látják, kikből-miből áll össze".

"Kövér Lászlót nem tartom szélsőségesnek, bár tény, hogy megnyilvánulásai időnként őszintébbek a szokásosnál, erre szerintem szükség van, sőt néha kifejezetten jót tesz" - jelentette ki Rogán Antal.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?