Rogán az ügyészséghez fordul az óvodai számítógépek miatt
Az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának fideszes elnöke szerint kijátszották a közbeszerzési eljárást és túl drágán vették meg az óvodai számítógépeket a Brunszvik-programban.
Az informatikai és távközlési bizottság elnöke bírálta az IHM-et, mivel a piaci ár több mint duplájáért, 1 millió forintért szerezte be az óvodáknak a számítógépeket. Kifogásolta azt is, hogy a tárca "kakaóbiztos" billentyűzeteket vásárolt 100 ezer forintért, holott szerinte a 3.500 forintos klaviatúra is megfelelő lett volna.
Keller László hangsúlyozta, hogy nem részegységekre, hanem egy rendszer egészére kellett a pályázó cégeknek ajánlatot tenniük, ezért nem lehet különválasztani a közbeszerzésen belül a számítógép, a szoftver és a szolgáltatás árát. Keller megjegyezte, hogy Rogán Antal érdemben beavatkozhatott volna akkor, ha még májusban megtámadja a közbeszerzési eljárást a Közbeszerzési Tanácsnál, és nem vár a sajtó feltehetően nagyobb figyelme miatt nyárig. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.