2005. október. 15. 14:27 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 15. 14:16 Itthon

Rácz Jenő: biztonságos az ország vérellátása

Az országban éves átlagban mintegy 40 ezren adnak vért, ami garantálja a biztonságos vérellátást - mondta az egészségügyi miniszter szombaton Veszprémben, az egyetemen rendezett véradónap megnyitóján.

Az elmúlt években valamelyest csökkent ugyan a véradók száma, ami a sorkatonai állomány megszűnésével hozható összefüggésbe, ám a kampányoknak köszönhetően ismét egyre többen adnak vért, s különösen a fiatal véradók száma emelkedett - tette hozzá Rácz Jenő.

A szakminiszter hangsúlyozta, Veszprém megye hagyományosan jól teljesít, évek óta az 1-3. helyen van a véradást illetően a megyék rangsorában. Szabó Zsuzsanna főorvos, a Veszprémi Regionális Vérellátó Központ igazgatója elmondta, hogy az idén várhatóan megyei rekord születik a véradásban, ugyanis szeptember végéig már 18 ezren adtak vért - egy embertől 0,45 liternyit vesznek le -, s a véradók száma az eddigi évi 20-21 ezer helyett minden bizonnyal eléri majd a 22 ezret is.

A főorvos rámutatott arra is, hogy a vezető Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyékben ezer lakosra 70 véradó jut, Veszprém megyében pedig 60. Az országos átlag szerint körülbelül 50 véradó jut ezer lakosra. Az igazgató szerint Veszprém megye jó eredményéhez döntően járul hozzá minden évben a kapolcsi Művészetek Völgyében tartott több napos véradási akció, illetve a veszprémi egyetemi ifjúság aktivitása.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.