A Fidesz ismét bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt
A Fidesz ismét bocsánatkérésre szólítja fel a miniszterelnököt, mert az ellenzéki párt úgy látja, ma már egyértelműnek tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc a parlamentben nem adott pontos tájékoztatást az amerikai elnökkel történt megbeszélésének tartalmáról - közölte Nagy Gábor Tamás országgyűlési képviselő.
"Mára már egyértelművé vált, hogy ilyen kritika nem hangzott el", ez a többi közt Somogyi Ferenc külügy-, és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, valamint és a kormányszóvivő szavaiból derült ki - mondta az ellenzéki politikus.
Gyurcsány Ferenc október 10-én a parlamentben azzal állt elő, hogy amerikai partnerei, köztük "akár George Bush" is kritizálta a 2001 szeptember 11-ei New York-i terrortámadást követően a magyar kormány magatartását - közölte.
"Kiderült, hogy általánosságban érdeklődött az amerikai elnök a magyar belpolitikai helyzet iránt, amelyből Gyurcsány Ferenc rögtön azt a következtetést szűrte le, hogy neki itthon arról kell beszélnie, (...) ő hogyan értékelte szeptember 11-e után a Fidesz álláspontot" - mondta Nagy Gábor Tamás.
A politikus leszögezte: gyakorlatilag ez nem az amerikai fél szájából hangzott el. Miután "hitelt érdemlő forrásokból, szemtanúk beszámolóiból egyértelműnek látszik", hogy nem pontosan úgy történt, ahogy azt a miniszterelnök a magyar közvéleménnyel érzékeltette, kérjük, mondja el az igazat, és legyen bátorsága bocsánatot kérni az ország közvéleményétől és az amerikai tárgyalópartnerétől - mondta a Nagy Gábor Tamás.
Emlékeztetett arra, hogy Áder János, a Fidesz frakcióvezetője levélben az Egyesült Államok budapesti nagykövetének segítségét kérte annak tisztázásában, hogy Bush elnök valóban kritikát fogalmazott-e meg az Orbán-kormány 2001. szeptember 11-ét követő magatartásával kapcsolatban.
Az amerikai nagykövetségen pénteken közölték, hogy Áder János várhatóan a következő hét elején kap választ levelére.
Élő Norbert szocialista képviselő szerint "a Fidesznek rossz a lelkiismerete szeptember 11-e kapcsán", mert mint mondta nem határolódtak el Csurka István ominózus kijelentésétől. Ezért próbálnak most a bolhából elefántot csinálni - tette hozzá.
A kormánypárti képviselő közölte, Gyurcsány Ferenc megvédte a Fideszt és annak elnökét. Egyértelműnek mondta, hogy 2002 előtt az Egyesült Államok és
Magyarország viszonya "rendkívül fagyos volt", s az amerikai partnerek hozták szóba a 2002 előtti fagyos viszonyt.
„A miniszterelnök azt nem mondta, amit a Fidesz állít” - szögezte le, hozzátéve: a Fidesz a kormányfő szavaiba "belemagyaráz bizonyos dolgokat" .