2005. szeptember. 26. 12:33 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 26. 12:39 Itthon

Fidesz–MSZP: 46–43 százalék

A teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 31, míg az MSZP-é 27 százalékon állt a Tárki szeptember közepi adatfelvétele szerint - közölte a közvélemény-kutató.

A Tárki szerint a Fidesz támogatottsága ebben a körben júliusban 30, míg az MSZP-é 27 százalékos volt - közölte Simonovits Bori, a Tárki kutatója. A Tárki augusztusban nem készített felmérést.

A Tárki szerint az SZDSZ 3, míg az MDF 2 százalékon állt ekkor, míg két hónappal korábban ez az adat 4, illetve 2 százalék volt. A parlamenten kívüli pártok közül a Munkáspárt 2, míg a MIÉP 1 százalékot kapott a szeptemberi adatfelvétel idején. Az adatfelvételkor a megkérdezettek 33 százaléka még nem választott pártot.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 46, az MSZP 43 százalékon áll, ebben a körben 1 százalék feletti eredményt az SZDSZ és az MDF hozott; a kormánykoalíció kisebbik pártja 4 százalékot, míg a kisebbik ellenzéki párt 3 százalékot kapott. Simonovits Bori közölte, a Tárki a vizsgálatot ezer fő megkérdezésén alapuló, reprezentatív mintán, személyes megkereséssel végezte.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?