2005. október. 11. 17:43 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 11. 17:42 Itthon

Budapest megegyezett vidéki versenytársaival

Budapest, Győr, és Sopron 2010-ig összehangolja az Európa kulturális fővárosa megrendezésével kapcsolatos marketing és pr-feladatokat, tervezett programokat.

Ha bármelyik város elnyeri a megtisztelő címet, akkor 2010-ben együtt rendezik azokat a fesztiválokat és egyéb programokat, amelyek képet adnak a magyar kultúráról - közölte Budapest főpolgármestere, aki szerint egyetlen város sem képes arra, hogy egyedül jól oldja meg ezt a feladatot.

"Együtt, szövetségben, hálózatba tömörülve sokkal többre jutunk, sőt sokkal többet tudunk elérni, mint egyedül" -  hangoztatta Demszky Gábor, aki azt mondta, hogy ezért tette meg Sopronnak is az ajánlatot; kedden az Ikva-parti várossal is aláírt egy hasonló együttműködési szándéknyilatkozatot.

Eddig a versenyzés ideje volt, de - miután a zsűri befejezte munkáját - most az együttműködés időszaka következik - mondta a sajtótájékoztatón Balogh József, Győr polgármestere, hozzátéve, hogy a kölcsönös információcserével, a  kulturális események együttes népszerűsítésével sokrétűbbé válnak Győr és Budapest kapcsolatai.

Debrecen is jelezte, hogy nyitott az együttműködésre, Miskolc és Eger "gondolkodik", míg Pécs polgármesterével szerdán találkozik ez ügyben - mondta Demszky.

Az unió kulturális miniszterei 2004 májusában határoztak arról, hogy 2009-től évente két település, egy régi és egy új tagállam városa együtt lesz Európa kulturális fővárosa.

Ezt a szerepet az akkori döntés szerint 2010-ben egy magyar és egy német város tölti majd be. A pályázatra tizenegy magyar város jelentkezett, közülük hét jutott a második fordulóba.
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.