2005. szeptember. 07. 17:52 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 07. 17:53 Itthon

A kisebb parlament német modelljéről tárgyaltak a pártok

Az MSZP által javasolt úgynevezett német választási modellről tárgyaltak a pártok a kisebb parlament és a választási rendszer átalakítása témájának szentelt egyeztetetésen - mondta Fodor Gábor, az egyeztetést kezdeményező SZDSZ képviselője a megbeszélés után.

A Fidesz, az SZDSZ és az MDF kifogásaikat fogalmazták meg a német modellel szemben, amelyben a parlament létszámának nem lenne felső határa. Wiener György (MSZP) szerint azonban javaslatuk lehetővé teszi a parlament létszámának radikális csökkentését. Salamon László (Fidesz) pártja fenntartásai között említette, hogy ez a rendszer nehezebbé tenné a kormányzóképes koalíció létrehozását, bizonytalanná válna a kisebb parlament megvalósulása, illetve, hogy az egyéni kerületek száma erőteljesen csökkenne.

Fodor Gábor a modell "szimpatikus elemei" között említette azt, hogy igazságos, a fenntartások között pedig azt, hogy leértékeli az egyéni szavazatokat. Féja András, az MDF szakértője azt mondta: továbbra is fenntartják az egyfordulós, listás választási rendszerre vonatkozó javaslatukat.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?