Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár-videó
Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár Attila, a K&H sikkasztással vádolt volt üzletág-vezetőjének 2004. június 9-én tett vallomásának videokazettája, amelyet a nyilvánosság is megismerhetett - közölte a per másodrendű vádlottjának, Kerék Csabának a védője.
A Fővárosi Bíróság elismerte, hogy nincs náluk a kazetta. Az ügyészség szerint azért nem adták még át a kazettát, mert azzal kapcsolatban korábban Kerék Csaba és védője feljelentést tett. Ruttner György ügyvéd közleményében beszámol róla: az, hogy a kazetta nincs a bírósági iratok között, úgy derült ki, hogy szerettek volna hivatalos másolatot kérni a Kulcsár Attila gyanúsítotti kihallgatásáról készült videofelvételről.
A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán közölték, hogy valóban nincs náluk a videokazetta, mert még az ügyészség vizsgálja, erről azonban - hogy később fogják megküldeni - szerepel egy feljegyzés az iratok között.
Az ügyvéd azt írja: védencét, Kerék Csabát Kulcsár Attila 2004. június 9-ei vallomása alapján vették őrizetbe, és tekintettel arra, hogy a kazetta szerepel a nyomozati iratok között, illetve, hogy védencét súlyosan terhelő vallomást rögzít, 2005. augusztus 18-án kérték a Fővárosi Főügyészséget, hogy adjanak egy másolatot a felvételről. Ezt azonban az ügyben kijelölt előadó ügyész, Zaránd Viktor elutasította azzal, hogy a vádemelés megtörtént és a másolat kiadására a Fővárosi Bíróság az illetékes.
A Fővárosi Bíróság Büntető Kezelőirodájában kapott tájékoztatás szerint azonban a Kulcsár Attila vallomásáról készített videofelvételt - amely szerepelt a nyomozati iratok között és fel volt tüntetve a bűnjeljegyzékben - a Fővárosi Főügyészség nem bocsátotta a Fővárosi Bíróság rendelkezésére - olvasható Ruttner György közleményében.
A Fővárosi Bíróság szerint ennek magyarázataként az ügyészségen azt jelölték meg, hogy "a videokazettát még vizsgálják" - teszi hozzá az ügyvéd. Mint írja, miután kiderült, hogy a kazetta nincs a bíróságnál, Varga Zoltánhoz, az eljárásra kijelölt tanács tanácsvezető bírójához ismételten kérelmet nyújtottak be a hivatalos másolat iránt.
Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt mondta, hogy valóban nincs a bírósági iratok között a kihallgatást rögzítő videofelvétel, ennek pedig az az oka, hogy Kerék Csaba és védője még korábban közokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tett a Központi ügyészségi Nyomozó Hivatalnál (KÜNYH), mert véleményük szerint lényeges eltérések vannak a videó és a kihallgatásról készült jegyzőkönyv között.
Azt kifogásolták, hogy 26 perc eltérés van a videofelvétel és az írásbeli jegyzőkönyv között, a KÜNYH vizsgálata azonban megállapította, hogy ez pontosan lefedi a kihallgatás során tartott két cigaretta-, illetve technikai szünet idejét. Ezért Kerék Csaba feljelentése nyomán indult nyomozást megszüntették, azonban a vádlottnak még lehetősége van ezt a határozatot megpanaszolni, így az ügy még nincs lezárva. Ha jogerősen lezárul, átadjuk a bíróságnak a videokazettát.