2005. augusztus. 11. 12:14 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 11. 16:35 Itthon

Ollóval támadt a biztonsági őrre egy idős asszony

Biztonsági őrt támadott meg egy nyolc centiméter pengehosszúságú ollóval egy 72 éves asszony az egyik salgótarjáni üzletben, miután az őr lopáson kapta - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

A nő többször is megpróbálta megszúrni az őrt, s az eset még kedden történt. Az asszony nem először került szembe a hatóságokkal. Nemrégen ugyanis szintén bolti lopáson érték tetten, és miután a lopott áru értéke meghaladta a 10 ezer forintot, bűncselekmény miatt kellett őt kihallgatni. Ezt követően az utcán támadta meg az őt kihallgató rendőrnőt, majd hazament, és az elfogására érkező rendőrökre már baltával támadt.

Kaszás Ottó szóvivő elmondta: a keddi ügyben a salgótarjáni rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt rendelte el a nyomozást, míg a korábbi ügyben az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja a vizsgálatot.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?