2005. július. 07. 19:21 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 07. 21:23 Itthon

Három csatorna is közvetíti a Gyurcsány-Orbán számpárbajt

Orbán Viktor elfogadta a miniszterelnök "kihívását", illetve annak idópontját. A kormányszóvívő szerint ez örvendetes. A találkozó pénteken 17 órakor az Országház Munkácsy-termében lesz, s azt három televízióállomás is élőben közvetíti.

Orbán Viktor jelen lesz pénteken 17 órakor a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett megbeszélésen - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön. "Bízunk benne, hogy kampányvita helyett valódi munkamegbeszélésre kerül sor" - tette hozzá a politikus.

László Boglár kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: örvendetesnek tartják, hogy a Fidesz elnöke elfogadta a javasolt időpontot. A miniszterelnök hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy "számpárbajra hívja az ellenzék vezérét", Orbán Viktort a televízió nyilvánossága elé. A kormányfő a meghívást szerdán levélben is megismételte, amire a Fidesz elnöke úgy válaszolt: "A találkozó feltétele részemről, hogy a miniszterelnökök találkozójának helyszínén, annak befejezését követően haladéktalanul folytassuk a munkát, a teljes nyilvánosság bevonásával. Tőlünk az emberek munkát várnak el, nem pedig számháborús kampányvitákat". 

Csütörtökön Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke új időpontot javasolt: a volt miniszterelnökök délutáni találkozója előtti 13 órát. A Gyurcsány Ferenc által ajánlott 17 órás időpontban a csütörtök délutáni egyeztetésen állapodtak meg a két fél képviselői.

A volt és a jelenlegi kormányfő megbeszélését a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Hír Tv is élő egyenes adásban közvetíti - erősítette meg a három médium képviselője csütörtökön este az MTI-nek. 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.