2005. május. 10. 15:58 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 10. 15:59 Itthon

Bezárják az utolsó régi kiképzőlaktanyát is

A tapolcai kiképzőközpont kihasználtsága "meglehetősen csekély", a hadsereg kisebb létszáma miatt kevesebb szerződéses katonára van szükség, és a fluktuáció is kisebb lett - mondta Keleti György, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának szocialista elnöke.

A Magyar Honvédség ez év végén bezárja tapolcai kiképzőközpontját, a szerződéses katonák kiképzését Szentendrére helyezi át. Az indokok között szerepel az is, hogy a tapolcai laktanyában olyan fejlesztéseket kellett volna végrehajtani, ami igencsak költségigényes.

Ugyanakkor a szentendrei tiszthelyettes-kiképzőbázis kihasználtsága szintén alacsony, így itt van elegendő kapacitás arra, hogy ide tegyék át a szerződéses katonák képzését is - mondta Keleti György.

A történtek előzménye, hogy a honvédelmi vezetés tavaly bezárta a szombathelyi és a szabadszállási kiképzőközpontot, arra hivatkozva, hogy az önkéntes-hivatásos haderőre való átállással már nem lesz szükség három kiképzőközpontra, mert egy központ is el tudja látni a feladatokat. 

A politikai vitáktól sem mentes döntést azzal indokolták, hogy a tapolcai bázison olyan kiképzőközpont jöhet létre, ahol minden szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll, például a lőtér, vagy a helységharc gyakorlására alkalmas kiképzőpálya.

Az akkori közlések szerint a tapolcai kiképzőközpont megtartása mellett szakmai indokok alapján döntöttek. Megvizsgálták a kiképzőközpontok fenntartási költségeit, földrajzi elhelyezkedését, a kiképzési feltételeket és a különböző korszerűsítési-beruházási igényeket. Azt is figyelembe vették, hogy melyik központhoz vannak a legközelebb lőterek és gyakorlóterek. 

A közelmúltban a  vezérkari főnök utasítására megvizsgálták az új kiképzési rendszerrel kapcsolatos infrastruktúrát, és ez alapján született meg a döntés az átalakításról - mondta Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvívője. Háromszáz tiszt és tiszthelyettes katonát érint az átszervezés. Azoknak a katonáknak, akik továbbra is a honvédségnél kívánnak szolgálatot teljesíteni, a honvédség más alakulatoknál biztosít majd beosztást, illetve a szaktárca segít más fegyveres testületeknél való elhelyezkedésben - fűzte hozzá.
 


 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.