2005. március. 29. 16:41 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 29. 16:44 Itthon

Megtalálták a pszichiátriáról eltűnt beteget

Megtalálták azt a 82 éves férfit, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőbábai Pszichiátriai Otthonból tűnt el; a betegre egy mocsaras, szemetes területen bukkantak rá - közölte a Miskolci Speciális Mentőcsoport vezetője.

Lehóczki László elmondta: "a bácsi arccal a földnek feküdt, a szája, orra tele volt szeméttel, még időben megtaláltuk, mire a mentő megérkezett már egészen jól kommunikált".

Az idős beteg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőbábai Pszichiátriai Otthonból tűnt el hétfőn késő este - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: a nyolcvankét éves férfi csak pár napja lakott az intézményben, vélhetően haza indult, de oda nem érkezett meg.

Nagy Marianna, a pszichiátriai otthon vezetője elmondta, hogy a beteg a miskolci Ezüsthíd Otthonból került a hejőbábai intézetbe. Már ott is előfordult, hogy keresni kellett.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.