A dokumentumok megtekinthetők alább!

Az állambiztonsági szolgálatok egykori vezetői által elterjesztett és a demokratikus közvélemény által is elfogadott legenda szerint a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagjait nem környékezték meg az állambiztonsági szolgálatok, nem lett belőlük ügynök, informátor vagy rezidens. Nekik „pusztán” pártkötelezettség volt a felettes pártszervek tájékoztatása népi demokráciaellenes jelenségekről beszámolni. Egy reggeli hírműsorban Burány Sándor is ezzel indokolta, hogy miért nincsenek párttagok a Szakértő ’90 által feltett, valószínűleg Németh Miklós által Antall Józsefnek átadottal „szoros rokonságban” álló lajstromon.

Lista és dokumentumok

Kompromittált párttagok tagrevíziója (1969) Párttagok a hálózatban (1969)   Kompromittálással beszervezett "párttagügynökök" 1.    Kompromittálással beszervezett "párttagügynökök" 2. Kompromittálással beszervezett "párttagügynökök" 3.    Kompromittálással beszervezett "párttagügynökök" 4.    Kompromittálással beszervezett "párttagügynökök" 5.

A kérdést jól ismerő történészek hangját kevesen hallották meg, amikor logikai és levéltári bizonyítékokkal cáfolták a közkeletű vélekedést. Logikai érveik közt szerepelt, hogy nyilvánvalóan senki sem születik párttagnak, így könnyen előfordulhat, hogy előbb lesz valakiből hálózati személy, s csak aztán az MSZMP tagja. És a pártaggá válás után sem volt automatikus a „szabadulás”, gyakorta a felettes pártszerv és az állambiztonság egyeztetett az egykori hálózati személy jövőjéről.

Az állambiztonság általában különbséget tett az informátor és az ügynök között. Míg az ügynököt presszionálták, megfélemlítették vagy megzsarolták, addig az informátor beszervezésénél fontos szempont volt a megbízhatóság, a rendszer iránti lojalitás, őket szervezték be „hazafias alapon". Nyilvánvalóan a rendszer számára legmegbízhatóbbak a legnagyobb számban a párttagok közt voltak, teljes egészében nem mondhatott le tehát róluk az állambiztonság.

Varga László történész, a szisztéma avatott ismerője a Magyar Hírlapnak adott tegnapi nyilatkozatában maga sem ért egyet azzal, hogy a párttagokat ne lehetett volna beszervezni. "Ilyen csak a hatvanas évekig létezett, azután rájöttek, hiba lenne éppen a legmegbízhatóbb elvtársakat parlagon hagyni" – mondta Varga. Szerinte a legutolsó (1989. június 30-án készült) statisztikák alapján az ügynökök 23 százaléka párttag volt.

© Az ügynök élete c. dokumentumfilm

Révész Bélának, a Szegedi Egyetem oktatójának – aki évek óta foglalkozik az állambiztonság működésének feltárásával – nem sikerült fellelni a beszervezési tilalom bizonyítékait. (Ehhez képest az 1980-ban megjelent Állambiztonsági értelmező kéziszótár szerint párttagokat eljárás alá vonni, operatív nyilvántartásba venni csak „a szükséges engedély birtokában” lehetett, és ki kellett kérni az illetékes első titkár véleményét.)

Azok a dokumentumok, amelyek ma már rendelkezésre állnak egyelőre azt valószínűsítik, hogy az állambiztonságot tájékoztató-segítő MSZMP-tagok helyzete korszakonként és ezen belül az információszolgáltatási hierarchiában elfoglalt pozíció szerint is igen eltérő volt.

Az első ide vonatkozó parancsot még Biszku Béla adta ki 1958-ban. Az akkori belügyminiszter az állambiztonsági szervek ügynöki munkájának alapelveivel foglalkozva felhívta a figyelmet, hogy „különleges esetekben, ha az operatív érdek úgy kívánja, MSZMP-tag is beszervezhető”.

A beszervezés tényéről a felsőbb pártszervek első titkárait azonban csak abban az esetben kellett az állambiztonsági szervnek tájékoztatni, ha az illető felhasználására terhelő vagy kompromittáló adatok alapján került sor.

Az operatív érdek mérlegelése eredményeként tíz évvel később a több mint tizenkétezer főnyi hálózatnak (ügynök, rezidens, informátor és „T” [találkozási] lakástulajdonos) egyötöde – 2 648 fő - volt párttag. A korabeli dokumentum szerint („Jelentés a BM III. Főcsoportfőnökség szervei által foglalkoztatott hálózat között szereplő MSZMP tagok számáról, egyéb jellemző adatairól”) a III/II. Csoportfőnökség által foglalkoztatott hálózati személy közül 19, a III/III. Csoportfőnökségen 8,3, a III/IV. Csoportfőnökségen 35,5, a BRFK Politikai Osztálya 6,8, míg a megyei politikai osztályok által foglalkoztatottak közül pedig 4,1 százalék volt MSZMP-tag.

Döntő többségük „hazafias alapon” szervezték be, és csupán 2,5 százalékuk esetében került sor politikai, erkölcsi vagy gazdasági jellegű terhelő adatok felhasználására. Egyharmadukat a kémelhárítás, kétharmadukat a fegyveres erők vonalán foglalkoztatták.

© Az ügynök élete c. dokumentumfilm

Révész Béla szerint a hatvanas évek végétől furcsa elmozdulás kezdődött. Amellett, hogy 1964-től az MSZMP-tagok beszervezési aránya folyamatosan növekedett, az a törekvés is tapasztalható volt, hogy az operatív szervek kizárják a hálózatból azokat a párttagokat, akiket a továbbiakban társadalmi vagy hivatalos (tehát hálózaton kívüli) kapcsolatként tudnak felhasználni.

Ekkor merült fel az a probléma is, hogy egyre nehezebben tartották összeegyeztethetőnek az operatív nyilvántartásban szereplő személyek a terhelő-kompromittáló adatait azok párttagságával. Az MSZMP Párt és Tömegszervezetek Osztálya, az Adminisztratív és Közigazgatási Osztály valamint a BM politikai szervei ezért az operatív nyilvántartás felülvizsgálatát rendelték el, melynek során kétharmadukat MSZMP-tagságuk megtartása mellett törölték az operatív nyilvántartásból. Viszont többségük megmaradt a hálózatban, immár pártonkívüliként.

Mindenesetre a revízió arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolgálatokra nehezedő "nagy munkateher" miatt változatlanul fennáll annak a veszélye, miszerint akár évekig is szerepelhetnek a BM operatív nyilvántartásában MSZMP-tagok, és csak utólag, „nem kívánatos fegyelmi eljárásokkal” lehet majd ismét megszüntetni az ilyen felemás helyzetet.

Egy 1970-ben keletkezett dokumentum („Jelentés a BM III. Főcsoportfőnökség szervei által foglalkoztatott hálózat között szereplő MSZMP tagok számáról, összetételéről, beszervezési alap, foglalkoztatási cél, vonal”) az MSZMP-tagok beszervezésekor felhasznált politikailag terhelő adatokat is részletezte. Ezek többnyire az izgatás, katonai titok kifecsegése, feljelentési kötelezettség elmulasztása, disszidálási szándék, embercsempészés, valamint az ellenforradalom alatti ellenséges magatartás voltak.

A belső elhárítás területén foglalkoztatott MSZMP-s hálózat döntő többsége az ideológiai, a tudományos, a kulturális, az ifjúsági, valamint a rombolás- és merényletelhárítás vonalain tevékenykedtek.

A jelentés összeállításának idején foglalkoztatott terhelő, kompromittáló adatokkal beszervezett személyekről a III/2-es (Oparatív Nyilvántartó Osztály) listát készített, külön feltüntetve a beszervezett minősítését, az ellene felhasznált adatokat, a foglalkoztatás vonalát, illetve a foglalkoztató operatív szervet. Az összeállítás alapján vizsgálták meg annak lehetőségét, hogy a kompromittáló adatok, továbbá az esetleges pozitív magatartás alapján lehetőség van-e a foglalkoztatott párttaggal a további együttműködést hazafias alapokra helyezni.

© Az ügynök élete c. dokumentumfilm

Az ilyen változásokon túl azonban jóval erőteljesebb igény mutatkozott a hetvenes évektől kezdődően, hogy a párttagok hálózati felhasználást váltsák fel a hálózaton kívüli kapcsolatok. Ennek három alapvető formája a 1. hivatalos kapcsolat; 2. társadalmi kapcsolat; 3. alkalmi kapcsolat. (Bárdos József - Csáki Ernő: A hálózaton kívüli kapcsolatok az állambiztonsági munkában. RTF, 1973.)

1. Hivatalos társadalmi kapcsolat: az a személy, aki az adott területen, objektumban vagy vonalon elfoglalt vezetői munkakörénél fogva segíti az állambiztonsági szervek munkáját. Azokon a területeken, ahol belső utasítás másként nem rendelkezik általában az üzemi igazgató, a főmérnök, a személyzeti osztály vezetője, az MSZMP-, KISZ-, SZB-titkár a hivatalos kapcsolat. Feltárja a területeken, az objektumban vagy vonalon észlelt rendellenességeket, az ellenséges tevékenységre utaló jelenségeket, megelőzze az ellenséges törekvések megvalósítását.

2. Társadalmi kapcsolat: a szocializmushoz hű személy, aki felkérésre vagy önként folyamatosan segíti, tájékoztatja az állambiztonsági szerveket, elhelyezkedése és lehetőségei alapján képes az elhárítást érintő kérdésekben rész- és kiegészítő információkat adni a környezetében jelentkező ellenséges tendenciákról, jelenségekről, eseményekről, személyekről. Többségük helyzeténél, lehetőségénél, és szocialista meggyőződésénél fogva korlátozva van hálózati funkciók betöltésében.

3. Alkalmi kapcsolat: olyan személyek, akik az állambiztonsági szervek kérésére elhelyezkedésük, lehetőségeik és alkalmasságuk alapján képesek esetenként segítséget nyújtani, illetve közreműködni egy-egy titkos operatív intézkedés végrehajtásában.

Az állambiztonsággal kapcsolatban álló „kapcsolatok” száma jelentősen meghaladja a hálózati személyek számát, akár háromszorosa is lehet nekik. Az Indexnek név nélkül nyilatkozó egykori állambiztonsági tisztek szerint a '70-es és '80-as években már nem a formálisan nyilvántartott ügynökök, hanem a "kapcsolatok" adták a legtöbb értékelhető információt. Ám az ő jelentéseiket csak akkor rögzítették, ha azok „operatív értékkel bírtak”. Ezek az iratok azonban külön nem találhatók meg, csak az állambiztonsági tisztek és különféle összefoglaló ügydossziékban bukkanhatnak fel. De míg a hálózati személyekkel összefüggő anyagokon fedőnév található, addig az egykori párttag „kapcsolatok” rendes nevükkel szerepelnek.

Az 1950-es évektől kezdődő folyamat tehát leginkább úgy jellemezhető, hogy miközben a párttagok állambiztonsági hálózati tevékenysége - létszámában és jelentőségében - folyamatosan csökkent, a hálózaton kívüli kapcsolatok útján mégis egyre intenzívebben szolgálták az állambiztonság hírigény kielégítését.