2005. január. 01. 05:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. január. 01. 04:28 Itthon

Ők 24-en, akik 2004 híreinek főszereplői voltak (3. rész)

A hvg.hu összeállítása azokról, akiknek minden valószínűség szerint életük eddig legjobb vagy éppenséggel a legrosszabb esztendeje volt 2004. A 12-12 közéleti figurát szerkesztőségünk aprólékos munkával válogatta ki (félóránk volt rá), három részletben közölt szórakoztató kompozíciónk így minden bizonnyal nem fog majd kiríni az ilyenkor szokásos listák közül.

Pecina, Heinrich lényegében ismeretlen figura Magyarországon. Pedig az ő nevéhez fűződik 2004 legnagyobb tranzakciója. Az osztrák befektető értékesítette a cége, a Vienna Capital Partners (VCP) többségi tulajdonában lévő hazai vegyipari óriás, a BorsodChem részvényeinek kétharmadát. Amiért 388 millió eurót, mintegy 97 milliárd forintot kaszírozott. Pecina úr nem tart Kelet-Európától, hazánkon kívül üzletei és befektetései vannak Oroszországban, Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban. A globalizálódást az is jelzi, hogy a hvg.hu-nál egy sógor lett az év magyar üzletembere.

Novák Dezső számára szomorú év volt az idei. Tíz éve edzőként ő vezette el – magyar csapatok közt elsőként és utoljára – az FTC labdarúgócsapatát a Bajnokok Ligájába, de hiába jubilált, ha közben most derült ki, hogy a Fradi élő legendája, aki egyben a valaha a világon élt legeredményesebb olimpiai labdarúgó, évtizedeken át játékostársai besúgójaként jelentett a Belügyminisztériumnak, és tartótisztjének. Rosszat senkiről – állította Novák, de az ügynöki múltját nem mindenki díjazta, igaz ugyan, hogy az egykori csapattársak többsége megbocsátott „Nemerének”.

Sickratman, született Paizs Miklós nevét a szélesebb közvélemény a Belga zenekar tagjaként ismerhette meg. A pónemjét pedig akkor, amikor az elhíresült zászlóégetős-cukorkás demonstráció egyetlen ellentüntetőjeként, arcán prófétai eltökéltséggel és küldetéstudattal saját verssorát hordozó táblával („Nem az igazság, csak a hús irgalmatlan tömege”) állt ki a forrongó tömeg közepére. Megúszta. Ősszel már népszerű előadóként egyik saját dalszerzeményével bőszítette s gyalázta a politikai jobboldalt, amely kapcsán a rendőrség is eljárást indított ellene. Megússza?

Ragáts Imre sem pont így képzelte, az bizonyos. A köztelevízió egykori elnöke január 1-i hatállyal még azelőtt mondott le, hogy - a HVG által is megszellőztetett - vitatott filmvásárlási szerződé-seit (nevelt lánya cégétől piaci árat meghaladó összegért vett természetfilmet) az MTV kura-tóriuma tárgyalta volna. Bár egy pillanatig úgy tűnt, Ragáts szabadon távozhat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság utóbb hűtlen kezelés miatt mégis vádemelést javasolt a Fővárosi Főügyészségnek. Kérdés, van-e oka Ragátsnak remélni, hogy - elődjéhez hasonlóan - őt is futni hagyja az ügyészség? Szép befejezése volna egy olyan tévés karriernek, amely éppen közintézmény teljes lepusztulásával és széthordásával egyidőben ívelt felfelé.


"Szemlédi András" - nevezzük így minden idők legnagyobb magyar lottónyereményének tulajdonosát - még 2003-ban, Sárváron adta fel azt a szelvényt, amelynek 5,9 milliárd forintra rúgó nyereményét azután rafinált módon, többhónapos kivárást követően vette fel. Az eddigi legszerencsésebb lottózó kiléte természetesen ismeretlen, a játékszervező céget azonban megihlette a téma, s reklámkampányában eljátszott a gondolattal, mi mindenre lehetne költeni az irdatlan összeget. "Szemlédi" úr tehát kastélyt, vidámparkot, vagy akár színháztermet építhetne nyereményéből, miközben saját kisrepülőgépe szállítaná A pontból B pontba. Mindehhez persze hozzátartozik az is: ha a valódi nyertes - a reklámban látottaknak megfelelően - televíziós szpotokon keresztül üzengetne rokonainak és barátainak, akkor csakhamar nem maradna miből üzemanyagot tankolni a repülőgépbe. 

Zalatnay Sarolta kálváriája nem idén kezdődött, de ebben az évben mondatott ki, legalábbis a bíróság részéről, az utolsó szó. Idén vált valósággá, hogy igenis börtönbe lehet kerülni csalásért, még akkor is, ha valaki jó kapcsolatokat ápolt korábban a szórakoztató iparral, sőt még a Bee Gees-szel is. Az Amerikában tartózkodó férjével válófélben lévő énekesnő ugyan tett némi szemrehányást az országnak - mondván: ezt érdemli ő, miközben el is szökhetett volna -, de közben afelől is megbizonyosodhatott, hogy még mindig szereti a nép: televíziós bejelentkezése a börtönből az adott hét legnézettebb műsorának bizonyult.

Vágó István sokad virágzását éli az RTL Klubon. Barátok közt ide, Való Világ és Megasztár amoda, a klasszikus kvíz mestere folyamatos nézettségi csúcsokat dönt, legyen szó akár a szőke nők IQ-tesztjének megméréséről vagy a Legyen Ön is milliomos! időnként bosszantóan gyámoltalan, máskor brillírozó játékosainak próbára tételéről. Az összetéveszthetetlen szakállat hordó játékmester hétköznaponként nem csupán egyben tartja a kereskedelmi csatorna délutáni Balázs-showjától kezdve egyre gyülekező közönségét, de újabb, intellektuális szórakozásra vágyó nézőket láncol magához, hogy azután este negyed kilenckor mindenki együtt tekinthesse meg a Berényi család morális és egzisztenciális hányattatásainak legfrissebb fejleményeit.

Zuschlag János a 2002-es parlamenti választás utáni korszak politikus üstököse volt. Szép számmal akadnak hozzá hasonlók kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt. Zuschlagot elsősorban faltörőnek használta pártja, hogy mint afféle homo novus, múltnélküli ember mondjon oda az ellenfélnek. Ő meg is tette ezt, becsülettel. Zuschlag a médiában tanult politizálni, az emelte fel őt magasba. Ahogy a média ejtette le a mélybe is. A szocialista titánnak nem fejlődött ki a szituációs érzéke, így bukása szükségszerű volt. A vészkorszak áldozatainak nyomorúságával élcelődni Holokauszt-megemlékezésen még nálunk is bűn, főleg ha a tévékamera is jelen van. János azóta a visszatérésére készül.

Hirdetés