2004. május. 12. 14:25 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Móri gyilkosság: az egyik gyanúsított csak bűnsegéd volt?

Az ügyészség várhatóan még a héten elkészíti a két éve nyolc emberéletet követelő móri mészárlás vádiratát.

Az ügyészség a móri rablógyilkosságban csak K. Ede esetében látja bizonyítottnak, hogy részt vett a mészárlásban, H. László állítólag csak a fegyverek beszerzésében, eltüntetésében vett részt – értesült a Népszabadság.



Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóság nyomozói K. Edét és H. Lászlót gyanúsítják az Erste Bank móri fiókjában elkövetett vérengzés végrehajtásával. Szerintük K. (akit többen is felismertek) és H. (akit egyetlen tanú sem látott Móron) behatoltak a móri bankfiókba, mindketten rálőttek az övére erősített riasztó kapcsolója felé nyúló őrre, majd Scorpio típusú géppisztolyával H. kivégezte a bank különböző helyiségeiben tartózkodó alkalmazottakat és ügyfeleket.



Három hónappal azután, hogy a rendőrség a kezdettől fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatott nyomozás aktáit átadta az ügyészségnek, s ők is kihallgatták az ügy néhány fontos tanúját, a vádhatóság álláspontja némiképp megváltozni látszik – írja a napilap.



Az ügyészség állítólag csak K.-t tekinti elkövetőnek a móri mészárlásban. Az ügyészek szerint H.-val kapcsolatban állítólag csak annyi bizonyítható kétséget kizáróan, hogy a gyilkos fegyvert ő szerezte be, és rejtette el úgy, hogy azóta sem találták meg.



A Népszabadság értesüléseit az ORFK nem kommentálta.
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.