2015. április. 01. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 01. 14:02 Bűnügy

Életfogytiglant kapott az anyja élettársát leszúró vásárhelyi férfi

Jogerősen sújtotta életfogytig tartó fegyházbüntetéssel a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a férfit, aki 2013 nyarán több mint egy tucat késszúrással megölte édesanyja alvó élettársát. Legkorábban huszonöt év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A most 34 éves férfi az édesanyjával és annak élettársával élt egy hódmezővásárhelyi tanyán. Rendszeresen veszekedtek, mert a nő fia ivott és nem volt állandó munkahelye. Előfordult, hogy a vádlott acélbetétes bakanccsal rugdosta meg édesanyját és annak élettársát, aki az asszony védelmére kelt. A férfi 2012 novemberében is megverte őket, mindketten súlyosan megsérültek, kórházba kerültek.

A történtek miatt az agresszív férfi ellen eljárást indítottak. 2013. július 15-én kapta kézhez az ügyészség vádiratát, amelyben vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozták. Ekkor határozta el, hogy bosszút áll anyja élettársán.

Egyik nap kora délután részegen állított haza, és a konyhában magához vett egy 11 centiméteres pengéjű kést. Bement abba a szobába, ahol édesanyja és annak élettársa aludt, majd több mint egy tucatszor megszúrta a 67 éves férfit. Az első szúrásra felébredő sértett próbált védekezni, de a kés elérte a szívét, a tüdejét, a máját és a főverőerét, néhány percen belül meghalt. A vádlott édesanyja kimenekült a házból.

A gyilkos az utolsó szó jogán arra hivatkozott, hogy az idős ember nem aludt, és a köztük kialakult szóváltás miatt szúrta meg többször őt.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.