2014. november. 18. 12:13 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 18. 12:12 Bűnügy

Tetten értek egy késes trafikrablót Székesfehérváron

A nyomozók tetten értek és elfogtak egy férfit, aki késsel kísérelt meg egy nemzeti dohányboltot kirabolni hétfő délután Székesfehérváron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A Kelemen Béla utcában szolgálatot teljesítő nyomozók figyelmét azért keltette fel a férfi, mert illett rá az a személyleírás, ami alapján egy rablót kerestek.

A férfi egy trafikba ment be, ahová a nyomozók követték és tetten érték, amint éppen késsel fenyegette az eladót a bevétel átadása érdekében.

A 30 éves helyi lakost a rendőrök elfogták és egy rendbeli rablás bűntett és két rendbeli rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.