Bűnügy MTI 2013. január. 08. 17:35

Holttestet találtak egy kiégett autóban Százhalombattán

Emberi maradványokat találtak egy kiégett autóban Százhalombatta külterületén kedd délután, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Délután érkezett a rendőrségre a bejelentés, hogy ég egy autó a külső városrészben. A tűzoltók a lángok megfékezése után emberi maradványokra bukkantak a kocsi belsejében. A tűz keletkezésének okát, illetve a haláleset körülményeit szakértők bevonásával az Érdi Rendőrkapitányság vizsgálja – közölték a rendőrségtől.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az autó Érd és Százhalombatta között, egy gyümölcsösben égett ki, a jobb első ülésen találták meg az elszenesedett holttestet. A katasztrófavédelem megvilágítja a környéket, hogy lefolytathassák a tűzvizsgálatot, amely még tartott 18 óra körül.

MTI/Lakatos Péter
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.