2012. október. 03. 08:54 baon.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 03. 09:31 Bűnügy

Megvertek és felakasztottak egy juhászt Solton

Majdnem belehalt sérüléseibe az a juhász, akit brutálisan megvertek, majd felakasztottak a napokban Solton. Az egyik támadó egy börtönőr lehetett – írja a baon.hu.

A juhász a veréstől kómába esett, majdnem belehalt sérüléseibe. A cikkben egy informátorra hivatkozva azt írják: a férfi támadói azt feltételezték, hogy a juhász ellopta a traktorukat, vagy legalábbis látta, hogy ki lopta el azt, ezért bántották.

Indíték lehetett az is, hogy a traktor tulajdonosai biztosítási csalást akartak elkövetni, ami a juhász fülébe jutott és veréssel próbálták meg hallgatásra bírni.

A cikk szerint a nyaka köré tekert kötél elszakadt, így menekült meg a juhász.

A támadásban két vagy három ember vehetett részt, köztük egy olyan férfi, aki a büntetés-végrehajtásban dolgozik. Az ügyben ezért nem a rendőrség, hanem a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség indított eljárást.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei főügyészség szóvivője azt mondta: az ügyészség valóban nyomoz az ügyben. Részleteket nem árult el, annyi azonban kiderült, hogy egyelőre megalapozott gyanút nem közöltek, így ismeretlen tettes ellen nyomoznak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.