2012. július. 12. 17:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 12. 17:08 Bűnügy

Gyanús fejlesztés Debrecenben, előzetesben a vállalkozó

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy ismert debreceni vállalkozót a helyi, Füredi Kapu ingatlanfejlesztéssel összefüggő eljárás során - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Fejlesztési Tőkealap 2011 júliusában tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt; a nyomozás jelenleg is a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán folyik.

"A középkorú, a városban közismert debreceni férfit a rendőrség őrizetbe vette, majd vele szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Időközben a másodfokú bíróság az első fokon eljáró bíróság döntését megváltoztatta és elrendelte a férfi előzetes letartóztatását" - közölte a rendőrségi szóvivő, de nem nevezte meg a vállalkozót, s csak az ügy lezárása utánra ígért bővebb tájékoztatást. A dehir.hu hírportál úgy tudja, hogy a debreceni Füredi Kapu lakópark kivitelezésére létrejött projektcég egykori elnök-vezérigazgatója az ügy gyanúsítottja.    

A hírportál ismertetése szerint a Firebird-Füredi Kapu Zrt. egy projektcég, amely a Füredi Kapu lakópark megépítésére jött létre, s egy debreceni férfi vezette. Az MFB Fejlesztési Tőkealap a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül állami pénzből gazdálkodik, állami pénz befektetésével finanszírozza a különböző lakóparkok építését, így a debreceni Füredi Kapu lakóparkot is.

A lakópark építési munkáinak finanszírozására a Firebird-Füredi Kapu Zrt. megállapodást kötött az Erste Bankkal, amely vállalta az építési munkák finanszírozását, és több szerződés jött létre közöttük. A jelenlegi adatok szerint több száz millió forintot nem fizettek ki az Erste Banknak, ennek túlnyomó része a debreceni Füredi Kapu lakóparkban értékesített lakások és egyéb helyiségek vételára volt - írja a dehir.hu.

Hozzáteszi: a büntetőeljárás során a tulajdonost, a Firebird-Füredi Kapu Zrt. volt elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki, s bűnszövetségben nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntett, bűnszövetségben jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntett, valamint folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett és bűnszövetségben elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetésével gyanúsítják.

A hírportál szerint az ügyben másokat is kihallgattak gyanúsítottként, és további gyanúsítások is várhatók, több helyszínen tartottak házkutatást, iratokat és számítógépeket foglaltak le. A Firebird-Füredi Kapu Zrt. az elektronikus cégjegyzék adatai alapján felszámolás alatt áll.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.