2012. május. 25. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 25. 13:38 Bűnügy

A rendőrség semmit sem mond a szlovák orvos holttestének ügyéről

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nem cáfolta, hogy május 15-én holttestet találtak Hont külterületén, de a nyomozás érdekeire való tekintettel részleteket nem közölt az ügyről pénteken. Lapinfomációk szerint az akkor két hete eltűnt besztercebányai volt kórházigazgató holttestét találták meg.

A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem hajlandó nyilatkozni az állítólag Magyarországon megtalált szlovákiai fogorvos ügyében, közölte Dankóné Nagy Éva, Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Bors című lap csütörtökön azt írta, hogy Hont külterületén találták meg május 15-én az akkor két hete eltűnt Pavel Ucník meztelen holttestét, az orvost a fogazata alapján azonosították. A lap szerint Pavel Ucník május elsején azt mondta családjának, hogy üzleti találkozója van, majd nyoma veszett, és autóját azóta sem találják.

A Bors azt írta, a besztercebányai megyei kórház 57 éves volt igazgatója eltűnése előtt állítólag egészségügyi intézmények privatizációját készítette elő. A napilap megjegyezte, hogy a szlovák sajtó egyértelműen emberölésről beszél.

Dankóné Nagy Éva a Borsnak csütörtökön még úgy nyilatkozott: a Balassagyarmati Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a férfi halálának pontos körülményeit.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.