2012. május. 21. 10:07 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 21. 10:07 Bűnügy

Tizenegy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját tartóztatták le

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint 2001-ben lakásában megszurkált, majd kirabolt egy idős embert; a sértett a helyszínen életét veszette - közölte a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivőjet.

A korábbi rendőrségi tájékoztatás szerint a Mezőladány melletti tanyáján egyedül élő 74 éves férfi holttestét 2001. november 25-én szomszédja fedezte fel. Az áldozatot az akkor még ismeretlen tettes megkéselte, lakását pedig feldúlta.

A szóvivő elmondta: a letartóztatást elrendelő végzés indokolása szerint a bűncselekménnyel gyanúsított B. Attila Kálmánovics 2001. november 24-ről 25-re virradóra az idős férfit lakásában egy konyhakéssel nyakon szúrta, majd magához vett 40 ezer forintot és Ukrajnába menekült. A sértett a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését követően ismeretlen helyre távozott, ezért a nyomozást felfüggesztették. A városi bíróság által 2010 októberében kibocsátott nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján a gyanúsítottat az orosz hatóságok 2011. november 28-án fogták el, és idén májusban adták át a magyar rendőrségnek - ismertette Nyakó Zsuzsanna.

A szóvivő hozzátette: az előzetes letartóztatás indokolt, mivel a gyanúsítás tárgyává tett cselekménynek kiemelkedő a tárgyi súlya, a gyanúsított külföldi állampolgár, elfogására nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján került sor, illetve szabadlábra helyezése esetén szökésétől, elrejtőzéséről lehet tartani. A végzés nem jogerős.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.