2012. május. 16. 17:45 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 16. 17:31 Bűnügy

Súlyos büntetést kapott első fokon a barátnőjét agyonverő pécsi fiatal

Nem jogerősen tizenhárom év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék szerdán azt a fiatal férfit, aki 2010 szeptemberében agyonverte barátnőjét, mert a lány már nem akart járni vele. A most 20 éves fiatalembert emberölésben, kifosztásban és okirattal való visszaélésben találták bűnösnek. Mellékbüntetésként 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és körülbelül egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték.

A korábban gyermekotthonban nevelkedő fiatalember 2010 elején kezdett járni 15 éves, középiskolás barátnőjével Pécsett. A lány gyakran elszökött otthonról, találkozgatott párjával és egy belvároshoz közeli, hajléktalanok és szipusok által látogatott lakatlan épületbe is rendszeresen betért barátaival, ismerőseivel.

A fiatalember és a lány kapcsolata idővel megromlott. Gyakran veszekedtek, a fiú féltékeny lett, verte a lányt, aki később elhatározta: megváltozik, rendesen jár iskolába és elhagyja a barátját, akivel ezt közölte is. Szeptember 6-án találkoztak, megbeszélték, hogy a lakatlan épületben egy utolsót szeretkeznek.

Amikor az aktus után a lány közölte: van egy másik kapcsolata, és tényleg szakítani akar, párja fojtogatni kezdte őt és a fejét többször egy fa dobogóba verte. A holttestet a fiú elrejtette az épületben, a táskáját, a benne lévő értékekkel és okmányokkal együtt magához vette és távozott.

A lány holttestét rövid időn belül megtalálták, barátját elkapták a rendőrök. A fiatalember a bántalmazást elismerte, de az eljárás során tagadta, hogy ezzel barátnője halálát okozta volna.

Az ítélethirdetés után az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezet, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?