Bűnügy hvg.hu 2012. május. 02. 08:18

Blikk: Damu az őt védelmező menyasszonyát is verhette

Bár volt menyasszonya folyamatosan védte vőlegényét, a Blikk szerint Damu Roland őt is verte. A lap azt írja: kapcsolatuk csak kívülről volt idilli.

A két hete börtönbüntetését töltő Damu Roland menyasszonya, Judit eddig védte a nemi erőszak és súlyos testi sértés miatt elítélt színészt, a Blikk azonban úgy tudja, a férfi őt is többször megpofozta.

A Blikk ezt a volt menyasszony egyik bizalmasára hivatkozva írta meg, de megkeresték Juditot is, aki a konkrét kérdésre, Damu valóban kezet emelt-e rá, kitérő választ adott.

"Nem erősítem meg, de nem is cáfolhatom. Az egész kapcsolatot szeretném elfelejteni" - válaszolta a lapnak Judit. A volt menyasszony azt is elmondta, nem akar rosszat Damunak, de hazudni sem akar miatta, ezért inkább nem részletezi a kapcsolatuk hullámvölgyeit.

Ítélethirdetés Damu Roland bírósági tárgyalásán
MTI / Koszticsák Szilárd

Judit a lapnak azt is elmondta: Damu nem tehet arról, amikor megvadul, biztos benne, hogy a gyerekkora miatt van, és tényleg megbánja, amit a nőkkel tesz. "A mai napig nem hiszem el, hogy megerőszakolta Tímeát, de azt, hogy akkor is megpofozhatta, nem vonom kétségbe" – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.