2012. február. 28. 17:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 28. 19:31 Bűnügy

Vádat emeltek a gádorosi rabszolgatartók ellen

Vádat emelt az Orosházi Városi Ügyészség egy gádorosi család ellen, amelynek tagjai rabszolgaként dolgoztattak kiszolgáltatott embereket. A gyulai nyomozóügyészség egy gyulai és egy orosházi ügyvéd ellen emelt vádat ugyanebben az ügyben.

A gádorosi család kilenc tagja ellen személyi szabadság megsértésének, valamint zsarolás, csalás és lopás bűntette miatt emeltek vádat. Az ügyben közreműködő ügyvédeket ügyvédi visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják – mondta Futó Sándor, a Békés Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

A vádirat szerint a gádorosi család tagjai öt befolyásolható, elesett embert csaltak magukhoz jó ellátás és fizetés ígéretével. Később rossz körülmények között tartották őket, megtiltották nekik a ház elhagyását. A sértettek fizetség nélkül dolgoztak, és elvették tőlük szociális juttatásaikat, nyugdíjukat, segélyeiket is.

A gádorosi családot egy gyulai és egy orosházi ügyvéd segítette a felelősségre vonás elkerülésében. Mindketten a meghatalmazásban szereplő ügyfelek érdekeivel ellentétesen jártak el, tevékenységükért a gádorosi vádlottaktól kapták a pénzt – tette hozzá a szóvivő.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?