Februárban lehet elsőfokú ítélet a Hunvald-ügyben
Lényegében befejezték a bizonyítási eljárást a milliárdos ingatlanpanamával és már önkormányzati korrupciós cselekményekkel is vádolt volt erzsébetvárosi polgármester, Hunvald György és társai ügyében csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A perbeszédek várhatóan jövő kedden a vádbeszéddel kezdődnek el, és februárban hirdethetnek elsőfokú ítéletet.
A csütörtöki tárgyaláson iratokat ismertettek, illetve a vádlottak nyilatkoztak az ügyészség szerint több tízmilliós kárt okozó, önkormányzati lakáskiutalásokkal kapcsolatos bűncselekményeket tartalmazó, néhány nappal ezelőtti vádkiterjesztésről. Az érintett vádlottak a többi vádponthoz hasonlóan itt is tagadták bűnösségüket.
Az Erzsébetvárost, mint sértettet képviselő ügyvéd bejelentette, hogy a vádkiterjesztésnek megfelelően felemeli a vádlottakkal szembeni polgári jogi igényét, amely így most már összesen körülbelül 678 millió forint.
Az ügyészség szerint Gál György, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke összesen 603 millió forint kárt okozott és 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg Erzsébetváros sérelmére, ezzel összefüggésben az önkormányzati ingatlanok áron aluli eladása kapcsán 2003-2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott befektetőktől.
A vádhatóság szerint a hamis értékbecslésekkel megtévesztett erzsébetvárosi képviselő-testület megszavazta a versenyeztetés nélkül, jóval a piaci ár alatt történő értékesítéseket, egy kedvezményezett vállalkozói kör pedig személyesen Gálnak adta a vételi ajánlatokat, majd az ingatlanonként 20-30 milliós vesztegetési pénzt.
Mindezt a vád szerint bűnsegédként támogatta Hunvald, holott tudta, hogy az ingatlanokra van vevő, reális piaci áron. A büntetőper másodrendű vádlottját, a volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert a sok százmilliós ingatlanpanamák, illetve sokmilliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.
A sok százmilliós kárt okozó önkormányzati ingatlanpanamák mellett, barátoknak, élettársaknak kedvező, az önkormányzatnak több tízmilliós kárt okozó fiktív megbízási szerződések, sokmilliós kárt okozó szociális bérlakás-kiutalások és más bűncselekmények is szerepelnek a vádban.
Az eljárás során Gál és Hunvald jobbára tagadta bűnösségét. Gál pusztán erkölcsi felelősséget érez a történtekért, Hunvald pedig vitatta, hogy kár érte volna Erzsébetvárost.
A csütörtöki tárgyaláson elhangzott, hogy Hunvald György kényszerintézkedésének ügyében a vádlott indítványa nyomán a strasbourgi emberi jogi bíróság már megkezdte az érdemi vizsgálódást.
A perbeszédek jövő héten a vádbeszéddel kezdődnek meg, azután védőbeszédek következnek, az elsőfokú ítéletet pedig várhatóan február második felében hirdetnek a Hunvald-ügyben a Fővárosi Törvényszéken.