Bűnügy hvg.hu 2011. november. 29. 09:35

Csábiékat hónapok óta lehallgatták a nyomozók

Hónapok óta lehallgatták a 650 milliós adócsalással gyanúsított 34 éves Csábi Bettina és feltételezett tettestársainak telefonbeszélgetéseit – értesült a Blikk.

A Blikk úgy tudja, az operatív eszközökkel folytatott nyomozás tavasszal kezdődött, és az így szerzett információk révén került a képbe a kétgyermekes bokszvilágbajnok is, bár az elsőrendű gyanúsított az asszony férje, K. István. A fél éves operatív nyomozás végével csaptak le a kommandósok Csábiékra. A Blikknek nyilatkozó egyik nyomozó elmondta, a telefonbeszélgetésekből állt csak össze a teljes kép.

Csábi Bettina
Facebook

A rendőrség Csábi Bettina férjétől, valamint a többi gyanúsítottól értékes autókat, egy Audi A6-os gépkocsit, egy KIA terepjárót, valamint egy Yamaha gyorsasági motort is lefoglalt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói által feltárt ügy gyanúsítottjai színlelt uniós értékesítéssel próbálkoztak: az elkövetők huzamosabb ideje nagy mennyiségű gabonát szereztek be Romániából, majd hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltették, hogy az árut továbbviszik Szlovákiába, valójában azonban a gabona Magyarországon került forgalomba, hogy így játsszák ki a hazai adószabályokat.

Csábi Bettinát és férjét mmúlt kedden vették őrizetbe a vámkommandósok, pénteken pedig a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?