2012. július. 30. 15:41 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. július. 30. 17:28 Baleset

Váci vihar: önkénteseket keres az önkormányzat a takarításhoz

Több millió forintos kárt okozott Vácon a vasárnap esti vihar, amelyben többen megsérültek, egy ember közülük súlyosan. A kár elhárításához a lakók segítségét kéri a polgármester – kedd reggel 9 órára a polgármesteri hivatal elé várják takarító eszközökkel együtt azokat, akik részt tudnak venni a helyreállításban.

Fördős Attila polgármester beszámolója szerint vasárnap este nyolc óra után pár perccel lett egyértelmű, hogy a vihar mégis eléri a várost, az előrejelzések alapján ez korábban nem volt bizonyos ugyanis. A Váci Világi Vigalom nevű rendezvény mindegyik helyszínén ismertették a várható fejleményeket és azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésre állnak a helyszínek elhagyására – írják a vac.hu-n.

Nyolc óra után tíz perccel adott Fördős Attila utasítást arra, hogy minden programot azonnal állítsanak le, ennek ellenére a vár alatti nagyszínpadon ezt csak percek múlva, ismételt felszólításra tették meg.

A helyszínen vasárnapi beszámolók szerint tömeghisztéria tört ki. A vihar után négy sérültet kellett ellátni a helyi Jávorszky Ödön kórházban, közülük egy szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérülést. Az anyagi kár jelentős, több millió forintra tehető, hétfő reggelig csaknem háromszáz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez Pest megyéből.

Fördős Attila a város honlapján közölte, hogy a károkat a megfelelő biztosítótársaságoknál kell jelezni, ám ha ebben valaki elakad, tanácsért fordulhat a polgármesteri hivatalhoz. Az orkán erejű szél akkor is nagy károkat okozott volna, ha nem éppen a város legnagyobb rendezvényét éri, hiszen nemcsak a vigalmi helyszíneken, hanem Vác több pontján is súlyos helyzet állt elő – vélte a polgármester.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.