Instant tudomány MTI / hvg.hu 2016. november. 24. 16:27

Ipari mérleggel kellett megmérni a világ legkövérebb emberét, itt az eredmény – fotó

Korábban csak megbecsülni tudták, hogy fél tonna körül lehet a világ legkövérebb embere, a mexikói Juan Pedro Franco súlya. Most megmérték, ehhez ipari mérleg és egy teherautó kellett.

A mexikói Guadalajarában található Gastric Bypass klinika vezetője, José Antonio Castaneda Cruz azt mondta, hogy Juan Pedro Franco testtömege "elég aggasztó". A 23 éves férfit kedden szállították a közép-mexikói Aguascalientesből a klinikára egy erre a célra különlegesen kialakított furgonban.

AFP / Hector Guerrero

Az ipari mérlegre egy teherautó állt rá, benne Francóval, a kijelző 3600 kilogrammot mutatott, ebből 3010 a jármű súlya, a különbség, 590 kilogramm a férfi testtömege. Az adat alapján Juan lehet a világ legkövérebb embere.

Az orvos szerint egyéves orvosi kezelést igényel, hogy elérje 80 és 90 kilogramm között ideális értéket.

A gyomorszűkítő műtétekre specializálódott sebész, aki eddig több mint 8000 ilyen beavatkozást hajtott végre, elmondta azt is, hogy számos vizsgálatot elvégeztek már a betegen, aki a kóros elhízáson kívül 2-es típusú cukorbetegségben és pajzsmirigy-túlműködésben is szenved.

Ezután zöld lámpát kapott a súlycsökkentő kezelés, amellyel a következő három hónapban 30-40 kilogrammtól kell megszabadítani a férfit, hogy a műtétet el lehessen végezni rajta.

David Espriu, az eset egyik szakértője szerint Franco ezzel bekerülhet a Guinness-rekordok könyvébe, ahol egyelőre a 2014-ben elhunyt, szintén mexikói Manuel Uribe a csúcstartó 560 kilogrammal, amit 2006-ban mértek.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.