Instant tudomány hvg.hu 2016. november. 03. 11:27

Miközben dolgoznak, baktériumokat terjesztenek a kórházban

Riasztó tanulmány jelent meg a Science magazinban, a kórházakban az ápolók tulajdonképpen segítik a veszélyes, ellenálló kórokozók terjedését a munkájukkal.

Tanulságos tudományos kutatás eredményeit ismerteti az Index: a Science Magazine-ban megjelent tanulmány szerint a nővérek a kórházakban aktívan terjesztik a baktériumokat, ezért is fertőződnek meg betegek az intenzív osztályokon veszélyes kórokozókkal. Az amerikai statisztikák szerint 25-ből 1 beteg kap el valamilyen fertőzést a kórházban, minden második eset az intenzív osztályon történik.

A kutatások 167 ápoltat vizsgáltak, akikkel 40 nővér foglalkozott, az esetek több mint a felében a nővér segített a baktériumok terjedésében. A legfertőzöttebbek a ruhaujjak és a zsebek. Ráadásul a veszélyes baktériumokat nem nagyon tudták kiirtani, még a rendszeres takarítással sem.

A megoldás: kézmosás minden egyes beteg után, eldobható kesztyűk és köpenyek használata főleg az intenzív osztályokon, illetve aprólékos, rendszeres takarítás – elég nagy kihívás lenne ez a forráshiányos magyar egészségügynek.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.