Egyelőre bejött a pekingi kormány törekvése, vagyis annyira hűlőben van a piac, hogy már kevesebben beszélnek...
Egyelőre bejött a pekingi kormány törekvése, vagyis annyira hűlőben van a piac, hogy már kevesebben beszélnek ingatlanpiaci robbanásról. De azért még korai megnyugodni.
Februárban a vizsgált 70 városból 45-ben estek az árak januárhoz képest – jelentette a kínai központi statisztikai hivatal. Januárban tavaly decemberrel összevetve 48 városban rögzítettek alacsonyabb árakat. A kormány ugyanakkor még mindig magasnak tartja az árszínvonalat, s ennek a múlt héten a miniszterelnök is hangot adott.
A drágulás a világgazdasági válság után szinte azonnal bevezetett ösztönző programnak köszönhetően vett nagy lendületet a kínai ingatlanpiacon.
A túlzott pörgést azzal igyekezett fékezni a kormány, hogy több gátat is bevezetett: például korlátozta, hogy egy embernek mennyi ingatlana lehet, magasabb önerőt kellett letenni a lakásvásárláskor és néhány városban megemelte az ingatlanadót. Szakértők ennek alapján további árcsökkenésre számítanak idén.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.