Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. március. 26. 08:14

Megfékezték a hatalmas tüzet a Jászságban

Három megye közel félszáz tűzoltója vett részt annak a nagy kiterjedésű tűznek a megfékezésében, amely tanyákat is...

Három megye közel félszáz tűzoltója vett részt annak a nagy kiterjedésű tűznek a megfékezésében, amely tanyákat is veszélyeztetett a Jászberény és Jászfelsőszentgyörgy közelében található Hajta mocsárvilág térségében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője hétfőn hajnalban.

Az oltást személyesen irányító Tóth Tibor a helyszínen elmondta: Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyéből összesen tucatnyi jármű és 46 tűzoltó vett részt a lángok megfékezésében, amelynek eredményeként a tüzet több órás megfeszített munka után a kora hajnali órákra sikerült eloltani.

A nehezen megközelíthető, lápos-mocsaras vidéken azonban addigra már több száz hektár nádas lángolt, így a készültséget ötös kiemelt szintűre módosították – jelezte a parancsnok hozzátéve, hogy a tűz a környéken öt tanyát, valamint egy depót is veszélyeztetett, utóbbiban több ezer nádkéve volt felhalmozva. Végül azonban sem az ingatlanokban, sem a depóban nem esett kár, miután a tüzet sikerült az egységeknek körülhatárolniuk és folyamatos locsolással távol tartaniuk a házaktól és a kévék tömegétől – fogalmazott.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?