Megkezdődött a fővárosi Kossuth Lajos tér átépítésének előkészítése, amelynek első lépéseként elkerítették a tér...
Megkezdődött a fővárosi Kossuth Lajos tér átépítésének előkészítése, amelynek első lépéseként elkerítették a tér Országgyűlés épületétől északra, a Jászai Mari tér felé eső részét.
Bakos Emil, az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója vasárnap, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón közölte, a Kossuth tér pénteken elkerített részén alakítják ki azt a 400-500 férőhelyes mélygarázst és látogatóközpontot, amelyre korábban a parlament adott felhatalmazást.
A főigazgató emlékeztetett, a Ház döntése értelmében az 1944 előtti állapotok szerint rendezik a területet, ennek része lesz például, hogy a téren a villamosvonalon és a kerékpárúton kívül megszűnik a közúti közlekedés.
A tér felszíni rekonstrukciója jövő tavasszal kezdődhet, a szobrok a fővárosi önkormányzat tulajdonában maradtak, így az azokkal kapcsolatos változtatásokról velük is egyeztetni kell. Az elkerített részen van Károlyi Mihály szobra, Bakos Emil erről azt mondta, elszállításáról időben tájékoztatást adnak.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábbi tájékoztatása szerint a Kossuth Lajos tér újjáépítése alapvető nemzetbiztonsági érdek miatt a közösségi beszerzések szabályainak alkalmazása nélkül, könnyített beszerzési eljárásban valósulhat meg. Az erről szóló - a miniszterelnök által ellenjegyzett - kormányrendelet a Magyar Közlöny február 16-i számában jelent meg.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.