Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. november. 27. 12:14

Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a kórházak államosítása miatt

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az MSZP az egészségügyi intézmények államosítása miatt.

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az MSZP az egészségügyi intézmények államosítása miatt.

Horvát Csaba szocialista politikus közölte, hogy január 1-től veszi át az állam az önkormányzatoktól az egészségügyi intézmények működtetését; a 100 milliárd forintos ingatlanvagyont ellentételezés nélkül vennék át - tette hozzá.

Az MSZP ennek megakadályozásáért el szeretné érni, hogy az Ab állapítsa meg: az államosításról szóló törvény sérti az önkormányzatok szabad önrendelkezési jogát, az egyéni szabadságot és az önkormányzatiságot.

A köztársasági elnöktől pedig azt kérik, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldjék vissza az Országgyűlésnek - fűzte hozzá. Az MSZP azt szeretné elérni, hogy "a fidesz új diktatúráját építő rendelkezés" ne valósuljon meg - mondta a frakcióvezető.

Az ország, majd a főváros leminősítéséről elmondta, hogy az máris súlyos veszteséget okozott a városnak. "Ezért saját kézbe kell venni a főváros védelmét, mert Tarlós István nem képes erre" - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva elismerte, hogy nem Tarlós István vezetése alatt keletkezett a főváros adóssága, de a válság az ő kormányzása alatt teljesedett ki. A mintegy 165 milliárd forintos budapesti adósságállomány 30 milliárd forinttal növekedett másfél év alatt - mondta.

 

 

 

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.