Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. március. 28. 08:01

Csütörtökön nagy napja lesz a 4-es metrónak - Kijevben

Összesen 12 ezer milliárd hrivnyába (1 hrivnya=28 forint) kerülne a negyedik vonal a több, mint hárommillió lakosú...

Az egyik kijevi vonal állomása

Összesen 12 ezer milliárd hrivnyába (1 hrivnya=28 forint) kerülne a negyedik vonal a több, mint hárommillió lakosú ukrán fővárosban, ahol mintegy félmillió ember közlekedését könnyítené meg a beruházás. A projektet csütörtökön mutatják be egy befektetési fórumon.

Az új vonal a Dnyeper folyó jobb partján lévő kerületek egymás közötti összeköttetését, illetve a főváros bal partjával való kapcsolatot javítaná. Két ütemben 12 állomást építenének, óránként 40 ezer fős forgalomra számítanak. A vonal elkészültével felértékelődhetnek a külső városrészek ingatlanai, főleg a lakások, de akár irodaházak és üzletközpontok is épülhetnek.

Ők is eljuthatnak majd a túlpartra

A beruházást PPP rendszerben képzeli el a fővárosi önkormányzat. A tervek szerint a befektető a finanszírozást, a kivitelezést, a berendezések megvásárlását biztosítaná, a fővárosi önkormányzat pedig a szükséges területet adná és elkészítené a tarifarendszert – írta az Interfax Ukraini hírügynökség. Kijevi források megjegyzik, hogy az önkormányzat vezetése külföldi befektetőkre is számít, de a kivitelezés és az anyagok előállításának döntő részét az ukrán cégeknek akarják meghagyni.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.