Ingatlan hvg.hu 2024. július. 30. 11:30

Egyre gyorsabban kelnek el a lakóingatlanok, a panellakásokon lehet a leghamarabb túladni

Három fontos is tényező is azt mutatja, hogy élénkül a lakáspiac.

A legfrissebb hivatalos, idei első negyedéves adatai alapján az országos lakáspiacon megkezdődött az élénkülés, ugyanis 36 százalékkal nőtt az eladott lakóingatlanok száma, szemben az egy évvel korábbi 23 százalékos csökkenéssel. Emellett a KSH adatai szerint a használt lakóingatlanok ára az előző negyedévhez képest 5,3 százalékkal, az újaké pedig 4,6 százalékkal nőtt.

„A KSH és az MNB legfrissebb statisztikái így megerősítik azt a képet, ami a keresleti-kínálati adatokból látható volt már 2023 végén és 2024 elején” – értékelte a KSH és az MNB által közölt első negyedéves adatokat Balogh László, az ingatlan.com szakértője.

A szakember szerint a lakáspiaci forgalom és az árak változása, valamint az értékesítési idő alakulása több hónap alatt rajzolja ki a lakáspiac aktuális folyamatait, és jelenleg nemcsak az előbbi kettő az, ami élénküléséről tanúskodik, a legutóbbi időszakban már az eladási idők is rövidültek.

Grafikon a lakások és házak értékesítési idejéről
Ingatlan.com

A kereslet csökkenésével párhuzamosan először az eladási idők kezdenek nőni, és ez kitart akkor is, amikor már elindult a gyorsulás, élénkülés. Akkor ugyanis régebben a piacon lévő ingatlanokat is felszívja a kereslet, ami rövid távon tovább növeli az értékesítési időket. Ezt követően azonban már egy-egy ingatlan kevesebb időt tölt eladósorban.

A 365 napnál nem régebb óta hirdetett és a tulajdonosok által eladottnak jelölt lakóingatlanok adatai szerint az idei második negyedévben országos átlagban 94 napra csökkent az eladási idő a második negyedévben, szemben a 2024 első három hónapjára jellemző 106 napról. És – emeli ki közleményében az ingatlan.com – továbbra is a panellakások a leggyorsabbak.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.